Otthon készült

Főtt kukoricás fagyit is árulnak már a Balatonnál

Facebook / Vitorlás Fagyizó
Facebook / Vitorlás Fagyizó

2023-ban sajtos-tejfölös lángos fagyival hívta fel magára a figyelmet, idén nyár elején hekkfagyival rukkolt elő, most pedig egy újabb, kevésbé szokványos ízvilágú fagyit álmodott meg a Balatonnál ifjabb Pálfi Attila.

A sonline.hu cikke szerint a cukrász legfrissebb újítása a nyár slágeríze, a főtt kukorica ízesítésű jeges nyalat.

Sokan vannak akik azért utaznak el Balatonmáriafürdőig, hogy megkóstolják ezeket az ízeket. Balatoni ízeket szerettem volna a fagyiba és mivel szerettem volna újat kitalálni, jött az ötlet, hogy legyen lángos, hekk és főtt kukorica ízű fagyim. Elvihettem volna a vásárlók által nagyon kedvelt sajttortát versenyre, de valami egészen újat akartam.

– fogalmazott a Vitorlás fagyizó tulajdonosa.

A különleges ízek sorát erősíti a mentás-uborkás fagylalt is, amely igazi ízkavalkád az ember nyelve hegyén. Ez is egy díjnyertes kreáció, amely tavaly közönségdíjat vitt el az Év fagyija versenyen.

Kapcsolódó
Ez lett az év fagylaltja 2024-ben
A korábbi évek díjnyertes magyar fagylalt remekeivel együtt összesen 130 féle fagylaltot kínáltak a kecskeméti rendezvényen.
Olvasói sztorik