Virágzó vidékünk

Megújuló energiákkal szárnyal a naperőművet építő baranyai kisváros

Bóly önkormányzata külső támogatás nélkül épít naperőművet, és új termálkutat is tervez.

A Baranya megyei településen nem ez az első megújuló energiás fejlesztés – írta a bama.hu.

A tervek szerint már idén rácsatlakozik az országos hálózatra az 500 kW kapacitású bólyi telep – mondta a lapnak Hárs József, Bóly polgármestere.

Miért egyedülálló a bólyi naperőmű beruházása?

Elsősorban azért, mert – bár ilyen fejlesztésekre lehetőség van uniós támogatásra pályázni – a kisváros önkormányzata saját erőből valósítja meg a mintegy 210 millió forintos építkezést.

– Azért döntöttünk így, mert ilyen módon van lehetőségünk érvényesíteni a megtermelt villamos áram leadásánál a zöldenergia előállításáért járó többletjuttatást. Számításaink szerint hosszú távon így mindenképpen jobban jár a településünk a naperőmű működtetésével, a befektetésből befolyó pénzt pedig további fejlesztésekre fordíthatjuk – említette a polgármester.

Bóly az alternatív energia alkalmazásában is jó példával szolgál: két éve valamennyi saját intézményét energiatakarékos megoldással fűti a város.  Két kis-naperőművet helyeztek üzembe az elmúlt időszakban, és újabb létesítményeket kapcsoltak rá a termálvizes fűtési rendszerre. Minden önkormányzati intézménybe bekötötték az energiatakarékos fűtési rendszert.

A családok átmeneti otthonában faapríték tüzelésű kazánt szereltek fel, illetve az iskolában is hasonló berendezés biztosítja hidegebb napokon a szükséges többlet hőenergiát.

Képünk illusztráció - Fotó: Wikimedia Commons
Képünk illusztráció – Fotó: Wikimedia Commons

A termálvízre, a napenergia befogására, illetőleg az energiatakarékos eszközök használatára fókuszáló fejlesztésekkel Bóly második helyezést ért el a Megújuló Energiaforrások Nemzetközi Bajnokságán, Korábban az ötezer fő alatti települések kategóriájában kapta meg az elismerő európai címet.

Tavaly megkezdődtek egy új termálkút létesítésének előkészületei. Ezzel a termálhálózat bővítése a fő cél, mely a termálhálózat üzembiztonságának növelését eredményezheti Bólyban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik