Virágzó vidékünk

Újszilvás lett 2016 Napkorona Bajnoka

Megtalálták az ország legnaposabb települését.

Összesen 3600 megawattóra megújuló energiával gazdagították az országot, és évi 3500 tonna szén-dioxidtól mentesítették a környezetet azok a hazai önkormányzatok, akik az Energiaklub 2015/2016-os, fenntartató települési versenyein szerepeltek. Ez hatásában olyan, mintha 5000 háztartás egy éven át nem használna áramot – írja az Energiaklub.

2016 sem telt el a már hagyománynak számító Napkorona Bajnokság nélkül

Ebben a versenyben Magyarország „legnaposabb“ települését keresték, azaz itt a napenergiát legbuzgóbban hasznosító települések versenyeztek.

Újszilvás - Fotó: MTI - Kovács Tamás
Újszilvás – Fotó: MTI – Kovács Tamás

2016-ban Újszilvás Község lett a Napkorona Bajnok.

A faluban működő napelem- és napkollektor-felületek nagyjából 250 család éves áramfogyasztásának megfelelő energiát termelnek. Magyarországon itt létesült először önkormányzati fejlesztésű napelem-park, de a jó példát azóta egyre több település követi. Újszilvás a versenyben egy teljes napkollektoros rendszerrel gazdagodott a Hajdu Zrt. felajánlásának köszönhetően.

Az egy lakosra eső napenergia-hasznosításban idén Nagypáli Község vitt haza ezüstérmet, és 100 nm-nyi tetőszigetelést a Knauf Insulation jóvoltából. A kistelepülésen már szinte alig találni olyan intézményt, ami ne hasznosítaná a napenergiát. Az önkormányzat hosszú távú gazdaságfejlesztési koncepciójának szerves része a megújuló energiaforrások intenzív hasznosítása.

Nagypáli
Nagypáli

A legzöldebb közbeszerzések

A Közbeszerzés zöldebben című versenyben minden olyan projekttel nevezhettek az önkormányzatok, amely szén-dioxid-megtakarítással jár, például középületek energiahatékonysági korszerűsítésével, világításkorszerűsítéssel vagy hatékonyabb irodai berendezések beszerzésével. A projektek rangsora a szakmai zsűri pontozása és a leghatékonyabban elköltött forintok alapján állt össze.

Az abszolút és kistelepülési kategóriában is nyertes, Ajak Város a település 4 kulcsfontosságú intézményének energetikai korszerűsítésével lett az első, és nyert közpark fejlesztést. Ők az energiamegtakarítás révén évente 110 tonnával kevesebb szén-dioxiddal terhelik a környezetet, miközben évi 5 millió forinttal csökkennek az önkormányzat energiakiadásai.

A 10 és 100 ezer fős települések kategóirájában Budapest XVIII. kerülete, Pestszentlőrinc-Pestszentimre lett a legjobb. Náluk a Kassa utcai Általános Iskola napelemmel és napkollektorral is kombinált komplex energetikai korszerűsítése lett a kategórianyertes projekt. A nagytelepülések kategória győztese Budapest III. kerülete, Óbuda-Békásmegyer lett, a Pais Dezső utcai Általános Iskola felújításával.

A verseny a nemzetközi Green-Proca (Green Public Procurement) projekt része, így a kategórianyertesek automatikusan jutnak tovább a nemzetközi mezőnybe – áll a közleményben.

Címfotó: MTI – Kovács Tamás

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik