Virágzó vidékünk

Megújult Magyarország legmagasabb kilátója

Felújították a Petőfi-kilátót, amely korábban évekig zárva volt rossz állapota miatt.

Újra látogatható a Bálvány csúcsán található Petőfi-kilátó, melyet Bánkút felől egy 800 méteres sétával lehet megközelíteni, felsétálva a Bükk második legmagasabb csúcsára, a 956 méteres Bálványra – írta a greenfo.hu.

Ellátni a Magas-Tátráig

Maga a kilátó 18 méter magas, az alsó szintjére az új biztonságos lépcsőkön, a felsőbb szintjére pedig a szintén biztonságos acél létrán lehet feljutni. A felső szinten a látogatókat fantasztikus panoráma várja, az immár újra látogatható kilátóról tiszta időben északra tekintve a Magas-Tátráig, nyugati irányban pedig a Kékestetőig illetve a Galyatetőig is el lehet látni.

kilato3

Turisták segítettek a megépítésében

A kilátó 1948-ban épült miskolci és diósgyőri turisták összefogásának köszönhetően. A kilátó építéséhez a Diósgyőri Vas és Acélgyár jelzőtornyának anyagát használták fel. Egy korabeli túrázó beszámolója szerint a vascsőelemeket a Bükköt szerető turisták kézben szállították fel Garadnától a Bálványra. A kilátó első jelentősebb felújítására 1966-ban került sor, majd 2002-ben az építményt teljesen felújították, azonban balesetveszély miatt 2013-ban a kilátó tornyába vezető hágcsót a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság lezáratta a látogatók elől.

kilátó2

A kilátó, illetve az annak legtetején elhelyezett adók fontos szerepet töltenek be a környék 4G-s lefedettségében is. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Vodafone összefogásának köszönhetően a közelmúltban véget ért építési munkák során felújították a kilátó tartószerkezetét, valamint annak lépcsőit és padlózatát is, így a cég finanszírozta átfogó felújításnak köszönhetően a Petőfi-kilátó ismét várja a természetjárókat.

Fotók: Vodafone

Olvasói sztorik