Virágzó vidékünk

Átadják a Balaton legmagasabb kilátóját

Péntektől egy hajó árbockosarából csodálhatják a látogatók az egész Balatont.

A Balatonföldvár délnyugati végénél elterülő ligetes területen, közvetlenül a 7-es főút mellett Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont néven 2016. július elsején 13 órakor nyílik meg a nagyközönség előtt a két éve épülő gigakilátó.

balcsi1

A monstrum kettős turisztikai attrakciót szolgál. Az egyik a Balatont és a balatoni hajózást, vitorlázást bemutató interaktív múzeum, illetve kiállítás, ami a kétszintes épület 300-300 négyzetméteres szintjein kap helyet. Itt terepasztalokkal, makettekkel, filmvetítésekkel, szimulátorokkal és egyedi ismeretterjesztő programokkal, előadássorozatokkal mutatják be a hajózást a kialakulásától napjainkig.

A másik attrakció a 25 méteres magasságú, a kiállító helyre épült kilátótorony. Így a mintegy 40 méteres magasparttal együtt közel 70 méteres magasságból lehet csodálni a Balatont mindkét irányba, a 29 kilométerre lévő balatonakarattyai magaspartig és a 49 kilométerre lévő Keszthelyig, illetve Fenékpusztáig.

balcsi2

Szép időben eddig is a Balaton egyik legszebb kilátó pontjának tartották a földvári magaspartot, a kilátóval kiegészülve pedig biztosan különleges élményt nyújt majd a látogatóknak.

Fotók: Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik