Virágzó vidékünk

Az utolsó falu Magyarországon, ahol mozi üzemel

Az NMHH adatbázisa szerint hazánkban egyetlen egy olyan falu van, ahol önkormányzat által működtetett mozi üzemel. A Tolna megyei Bölcskén.

A hvg.hu riportja szerint a falu kultúrcentrumát 2014-ben újították fel, új mozigépet szereztek be, majd két évvel később új mozivászonba is beruháztak.

A lapnak Baranya István polgármester elmondta, tavalyelőtt júniustól decemberig, az addig évtizedekig folyamatosan veszteséges mozit 800 ezer forint profittal zárták, és az csak fél év volt.

Bölcskén nincs sok szórakozási lehetősége a fiataloknak.  A Hangulat Presszó mellett van még két-három kocsma, de az idősödő tulajdonosok már nem követik a trendeket.

Az 1959-ben épült és egy évvel később átadott mozi a rendszerváltáskor került bajba. Raktárnak vagy diszkónak akarták átalakítani, de Gazdag Gyula megmentette. Az ő apja volt egykoron a mozigépész, ezért gyerekkora óta a gépház a második otthona.

Gyuszi bá’ – ahogy a helyiek ismerik – megígérte édesapjának, hogy amíg él, lesz mozija a falunak.

A polgármester a Kossuth Rádió Szombat Délelőtt című műsorfolyamában arról beszélt, a moziban előre meghatározott százalékban mutatnak be művész- és közönségfilmeket, melyeknek egészséges aránya matematikailag lett kiszámítva annak érdekében, hogy a filmszínház működtetése kifizetődő legyen.

Illusztráció - Fotó: MTI
Illusztráció – Fotó: MTI

A terem 280 fős, de a vászon felújítása óta az első három sorba nem lehet jegyet venni, a telt házat így 224 fő jelenti. Erkély is van, ahonnan bár kevésbé jól látni, kedvelt helye a randevúzó pároknak.

Gazdag Gyula elmondása szerint heti 4-5 napon tartanak nyitva, ilyenkor háromszor tartanak vetítést. Ha nincs néző, film sincs.

De a helyiek állítják, sokszor van, hogy száz autó is áll a parkolóban.

A Blikk szerint a jegy- és popcornárak egészen barátságosak, már 600–800 forint körül vásárolhatunk belépőt, négyszáz forint körül pedig egy klasszikus popcorn is a miénk lehet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik