Virágzó vidékünk

Állatkert nyílik a Bükk kapujában

Néhány héten belül beköltöztetik az első védett állatokat.

Jövő márciusban nyithatja meg kapuit az Egertől 8 kilométerre elterülő, a Bükk kapujaként is emlegetett Felsőtárkányban az állatkert, amely nemrégiben kapta meg a Heves Megyei Kormányhivataltól a működési engedélyt – írta a heol.hu.

A hatósági ellenőrzésen a szakemberek mindent rendben találtak. Heteken belül beköltöztetik az első védett állatokat, így makikat, szurikátákat, különféle madarakat, a márciusi nyitáskor pedig már egy oroszlán is várja majd a látogatókat.

Az állatkert a Lamport-völgyben kapott helyet. Néhány állatot már hónapokkal ezelőtt beköltöztettek: lovakat, fehér varjúkat és kacagójancsikat, amelyek elhelyezéséhez nem szükséges engedély. Az állatkert öt és fél hektáros területéből kezdetben három hektár, három év múlva a teljes terület lesz látogatható.

Picinyke tengerszem a nyugalom szigete a Bükk kapujában
A tavon elsődlegesen a „fogd meg és engedd vissza" szemlélet uralkodik.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons

Olvasói sztorik