Virágzó vidékünk
Tiszavárkony, 2014. január 30.
Egy gólya Tiszavárkony határában 2014. január 30-án. A madár nem költözött el, és a fagyos, havas határban nehezen talál élelmet, ezért a településen lakók etetik.
MTI Fotó: Mészáros János

Jön a fagy a gólyákra: így etessük őket

Korábban a témában:

Már-már azt hihettük, hogy idén hamar beköszön a tavasz, ehelyett a héten akár 50 centi hó is hullhat, a hőmérséklet pedig –20 Celsius-fokig is lehűlhet. Erre hívta fel a figyelmet a Mályi Madármentő Állomás is.

Mint cikkükben írják, a gólyák nem fagynak meg a rettentő hidegben, hiszen nem azért mennek délre, mert fáznak, hanem mert a tavaszi és nyári időszakban található főként rovarból, kisrágcsálókból, hüllőkből, álló táplálékforrás a téli időszakban megszűnik.

Jelen esetben viszont szükségük lehet az emberi segítségre, mert több madár már hazatért Afrikából és nehezen alkalmazkodhatnak a körülményekhez.

Rendszeresen felkeresi a kocsmát az Ásotthalmon telelő gólya
Ha minden igaz, a madár már a hetedik telét tölti itthon.

Azt ajánlják, érdemes mindig ugyanannak az embernek ugyanabban a ruhában etetni a gólyákat, például egy piros kabátban. Ennek két oka is van:

  • a madár is könnyebben azonosítja be a gondozóját,
  • csak egy emberhez fog kötődni a gólya.

Utóbbi azért fontos, mert ha a madarat túlzottan megszelídítik, akkor az emberekben az ennivalót adó társat látja és nem lesz félelem érzete a későbbiekben.

Eleinte a tartózkodási helye közelében jól látható szabad terepen kell kitenni az ennivalót akkor amikor a madár is ott van és látja. Érdemes valamiféle hangot adni, amikor új étel kerül lerakásra. Csengő, síp, fütty, akármi, de ne legyen túl hangos. Pár etetés múlva a madár már messziről megismeri gondozóját és odarepül hozzá. Szép egyenletes léptekkel közelítsük meg a madarat. A hirtelen mozdulatok elriasztják ezért óvatos mozdulatokkal helyezzük ki a neki szánt táplálékot és hagyjuk el a területet legalább 50-60 méterre.

Kenderes, 2009. március 27.
Fehér gólya (Ciconia ciconia) repül a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kendereshez tartozó Bánhalmán. A megye idei elsõ gólyájának érkezése nagy esemény a kistelepülésen, ahol mindössze egyetlen pár gólya költ, amelyek negyedszázadnál is régebbi fészkét tavaly nyáron egy vihar lesodorta. A hím madár azonban visszatért és nagy mûgonddal építi a régi villanyoszlopon új otthonát.
MTI Fotó: Bugány János
MTI Fotó: Bugány János

Az étlap

2 ujjnyi daraborra vágva menjen neki minden. Ha csak húst kap csontos húst nem akkor kalciumot kell hozzá adni. Iskolában, óvodában sok tojást használnak. A tojás héját kifőzve, kiszárítva és porrá törve ingyen van kalcium. Persze a lakosság is gyűjtheti.

Sertéshúst a gólya nem ehet.

Csak patkány, egér, hal, marha minden része apró csíkokra vágva, csirkehús, naposcsibe, és a többi szárnyas. Csirkenyak és a kacsanyak kalapáccsal szétzúzva az egyik legolcsóbb és legjobb táplálék, hiszen csontos és velős részeket is tartalmaz. Farháttal óvatosan, mert hegyes éles csontok vannak benne.

Mindig annyi eledelt kell neki adni amennyit megeszik. Lehetőség szerint változatosan etessük a madarat. Napi 2-3 alkalommal meg lehet próbálni de ez lehet több is és kevesebb is. Ez attól függ mennyi és milyen táplálékot kap illetve az időjárástól is.

Érdemes a lakosság felé jelezni az esetet és szólni nekik, hogy kutyasétáltatás szigorúan pórázon. Ha a madár gyönge vagy röpképtelen akkor könnyen a kutyák prédájává válhat.

Ha nagy havak lesznek érdemes a területén egy 10×10 méteres helyen eltúrni a havat. vagy elsöpörni, hogy vagy a füvet vagy a szántóföldet süsse a nap. A füves terület és a szántó is több meleget tud így magába szívni és ezt a gólyák ki is használják. Jobban tudnak sütkérezni egy felmelegített részen, mint 20-30 cm hóban.

Arról korábban itt írtunk, hogy a háziállatoknak hogyan biztosíthatunk védelmet a hidegben.

Kiemelt kép: MTI/Mészáros János

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.