Virágzó vidékünk

Óráról órára egyre valószínűbb, hogy elpusztult Báró, a jeladós fehér gólya

2017. szeptember 21. óta nem adott jelet magáról és a legrosszabb forgatókönyv szerint már nincs is életben Báró, a legismertebb magyar jeladós fehér gólya – tudta meg a Sokszínű Vidék Orbán Zoltántól, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivőjétől.

Báró az utóbbi években rendszeresen az első gólyák közt ért haza a teleléséből, tavaly már március 3-án elfoglalta őrhalmi fészkét. Ehhez képest most még semmi hír róla.

Jeladója arról árulkodik, hogy ősszel Ciszjordániában tartózkodott, de azóta nem tudni hollétéről. Orbán Zoltán szerint ugyanakkor ez még önmagában nem jelenti azt, hogy elpusztult volna.

A jeladók GPS-GSM rendszeren keresztül működnek, műholdas és telefonos összeköttetéssel. Afrika jelentős részén gyenge a lefedettség, Izraelben pedig tapasztalataink szerint a terrorizmus elleni küzdelem jegyében technikai trükkökkel hatástalanítják a szerkezeteket. A jeladó meg is hibásodhat és onnantól nem követhetők a madarak

– magyarázta a szakember.

Báró legutóbb innen adott jelet

Mint fogalmazott, Báró esetében aggasztó, hogy nagyon hamar vissza szokott érni Magyarországra, de a fészke egyelőre üres.

Most már nem is napról napra, hanem óráról órára egyre nagyobb a valószínűsége, hogy elpusztult. Az is elképzelhető, hogy valamilyen oknál fogva legyengült és ezért nincs még itthon.

A madarász arról is beszélt, meglehet, hogy a gólya idén más fészekbe megy, és ha a jeladója rossz, akkor csak később, a gyűrűje alapján lesz beazonosítható, ha megtalálják őt, ami még mindig a szerencsésebb verzió.

Hajdú és Eszténa szintén nagyon régen adtak jelet: előbbi még augusztusban, utóbbi szeptemberben. Örömhír ugyanakkor, hogy a Tanzániában telelő Illangó, a negyedik jeladós fehér gólya (a térképen világoskékkel) elindult hazafelé.

Mivel nőstény gólyáról beszélünk, ő sokkal lassabban szeli majd át Afrikát, mert fárasztóbb neki az út. A párja építi majd itthon a fészkét, aminek kész kell lennie, mire megérkezik, hiszen rögtön elkezdi lerakni a tojásait

– tette hozzá Orbán Zoltán.

Fontos tudni, hogy az ezen a linken elérhető térkép nem automatikusan frissül, a beérkezett adatokat a szakemberek viszik fel rá.

Magyarországra egyébként már februárban megérkezett az első gólya Vassurányba, a helyiek pedig már nevet is adtak a madárnak.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik