Virágzó vidékünk

Van egy eldugott levendulamező Magyarországon, amit mindenkinek látnia kell

A levenduláról az emberek többségének elsőre Tihany jut eszébe, arról viszont már kevesebben tudnak, hogy Fejér megyében is lehet szüretelni sokak kedvenc virágából a nyár kijelölt időszakában.

Dunaújvárostól mindössze húsz kilométerre, Daruszentmiklóson található a Smaragdfarm, ahol idén június 9. és 17. között tartják a szedd magad levendula akciót, ráadásul előzetes regisztráció nélkül.

Smaragdfarm/Facebook

A virágzás függvényében, a készlet erejéig minden nap 10 órától 18 óráig áll nyitva a kert kapuja az érdeklődők számára.

A Smaragdfarm honlapja szerint a részvétel feltételei a következők:

  • Arató táska vásárlása, melynek díja 1.400Ft.-/db. Igény szerint több arató táska is vásárolható. Arató táska mérete: 28 cm x 22 cm x 10 cm.
  • A levendula szedését mindenki saját felelősségére, saját kézi eszközzel végzi (olló, metszőolló, kés). A levendula kézi, vagy nem megfelelő eszközzel történő szedése – a cserjék védelme érdekében – tilos.
  • A levendulát az ültetvény erre kijelölt részén lehet szedni.
  • Kiskorú gyermek kizárólag felnőtt felügyelete mellett és felelősségére vehet részt a szedésben!
Facebook/Smaragdfarm

Mint írják, a helyszínen kész levendulacsokor, szárított virág, különféle mézek, levendulaszörp, fürjtojások és egyéb finomságok is vásárolhatók.

Június 9-én egyébként profi fotós lesz a helyszínen, aki kérésre ingyenesen megörökíti a levendulaszedés élményét. A képek a Smaragdfarm Facebook-oldalán lesznek elérhetőek a korrekciós munkák végeztével.

Külön felhívják a figyelmet rá, hogy méhészetük a levendulaültetvénytől nem messze található, ezért a szedés ideje alatt méhek előfordulhatnak a virágokon. Igény szerint a méhészet is megtekinthető, de ehhez előzetes egyeztetés szükséges.

A Smaragdfarmon egyébként a szedd magad akción kívül a levendula szedése szigorúan tilos, tehát érdemes kihasználni a mostani alkalmat.

Kiemelt kép: Facebook/Smaragdfarm

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik