Virágzó vidékünk

950 kilométer zarándokút épül Erdélyben

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 06. 19. 06:52

Gyalogolni vagy bringázni is lehet majd rajta.
Korábban a témában:

A Tășuleasa Social az elmúlt években számos akcióval és kezdeményezéssel írta be magát a civil szférák sikerlistájára. Hol fákat ültetnek, hol szemetet szednek, de számos más területhez köthetően valósítottak meg sikeres projekteket, sokszor közadakozásból.

Idén az egyesület merész, nagy tervet eszelt ki a centenárium alkalmából, de nagyon bíznak abban, hogy őszre el fognak készülni vele – írja a Transindex.ro.

Már az idén elkészül az út egy része

Egy olyan, az El Camino zarándokút mintájára kialakított turistautat szeretnének létrehozni, amely 10 megyén keresztül vezetne, és az út során a zarándokoki felfedezhetnék Erdély természeti és kulturális értékeit. Az egyesület múlt héten jelentette be a Via Transilvanica nevű út létrehozásának elindítását. A projekt gyulafehérvári bemutatóján a fő koordinátor, Alin Uhlmann Uşeriu elmondta, hogy idén csak az egyik szakasz megnyitására van garancia, ez egy körülbelül 100 kilométeres táv lesz Szászrégentől körülbelül Dornavátráig.

Fotó: travelminit.ro

Az út 950 kilométeren át futna Szörényvártól a putnai kolostorig

Ez két történelmi pont is, hiszen Szörényvárnál érkezett be az országba először I Károly román király, Putnán pedig I. (Nagy) István moldvai uralkodó nyugszik. Az utakon kizárólag gyalog, vagy biciklikkel lehet majd közlekedni, és minden 25 kilométernél lesz friss ivóvíz és lehetőség lesz megszállni vagy megétkezni egy-egy vendéglátói helyen.

Mindemellett az útvonal az erdélyi etnikai sokszínűséget is figyelembe veszi majd, valamint olyan elfeledett értékeket is be kíván mutatni, amelyekről kevesen tudnak. A kezdeményezők bizakodóak, reményeik szerint, amennyiben elkészül a teljes, 950 kilométeres táv, évente legalább 200 ezres zarándok is nekivág kisebb vagy nagyobb szakaszon.

Kiemelt fotó:pixabay.com

Csodálatos videó született a Gyilkos-tóról és a Békás-szorosról
Három részes drónvideó sorozat készül Erdély, sokunk számára igen kedves természeti csodái előtt. Már az első rész is magával ragadó.
vissza a címlapra

Kommentek

Wokha, 2018. november 20.
2018. november 10-i kép vándorló amuri vércsékrõl az északkelet-indiai Nágaföld állambeli Wokha körzetben. Évente két hónapon át tart a költözõmadár vonulása a szövetségi államban, amint a kelet-szibériai és az észak-kínai költõhelyekrõl Afrika déli területeire vonul telelni Indián át. Az amuri vércsének az elmúlt években Nágaföldön történõ hálócsapdás befogása és tömeges lemészárlása ellen kampányt kezdeményeztek a helyi lotha közösség tagjai, akik a madárvonulást turisztikai látványosságként igyekeznek népszerûsíteni a természetjárók körében.
MTI/EPA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.