Bölcsibe jár a Debrecenben született kispingvin

Jelenleg naponta kétszer eszik, egy-egy alkalommal 6-8 heringet fogyaszt el.
Korábban a témában:

Pápaszemes pingvin látott napvilágot a debreceni állatkertben, az állatot rövidesen a látogatók körében nagyon népszerű pingvinsétákon is megtekintheti a közönség – közölte pénteki sajtótájékoztatóján a nagyerdei kultúrpark igazgatója.

10 bölcs dolog, amit a pingvinektől tanulhatunk
A pingvinek például egy életre választanak maguknak párt.

Nagy Gergely Sándor, a nagyerdei kultúrpark igazgatója az MTI-nek elmondta: a pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) csaknem 40 tojásban eltöltött nap után látta meg a napvilágot. A Perjámos névre keresztelt állat tíz év alatt a 23. fióka, amelyik az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége fajmegmentési programjának keretében a Nagyerdőn kelt ki, érkezésével Debrecenben található Magyarország legnagyobb, 30 egyedből álló pingvin kolóniája.

A fiatal egyed a kikelést követően pingvinbölcsődébe került, ahol gondozói segítségével sajátítja el a társas együttéléshez szükséges szabályokat, viselkedésmintákat, így hamarosan csatlakozhat majd a többi pingvinhez. Jelenleg naponta kétszer eszik, egy-egy alkalommal 6-8 heringet fogyaszt el

– mondta az igazgató.

Afrika egyetlen pingvinfaját elsősorban az ipari méretű halászat és az olajszennyezés fenyegeti, ezért az állat szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajokat felsoroló vörös listáján – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Magyarországon öt állatkertben élnek pápaszemes pingvinek, és ez elmúlt egy évben mindössze hat fiókával gyarapodott a hazai állomány.

Fotó: Facebook/Debreceni Állatkert és Vidámpark

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.