Virágzó vidékünk

Megválasztották az ország legvirágosabb úti céljait

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 08. 26. 06:19

Korábban a témában:

Mint arról korábban írtunk, július elején lezárult a jelentkezési időszak a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre, idén a tavalyinál is többen, 324-en jelentkeztek, a legaktívabbak az 1000 fő alatti falvak voltak.

A szervezők nem sokat tétlenkedtek, ennek köszönhetően már véget is ért az öt hetes közönségszavazás, amelyben idén is a Legvirágosabb Úti Cél címért versengtek a települések.

Mint a honlapon írják, ez a Virágos Magyarország egyik legizgalmasabb megmérettetése, hiszen nem a szakmai zsűri szigorú szempontjai, hanem a közönség szavazatai alapján állt össze a települések rangsora.

Szentes – Virágos Magyarország

A szavazatokat a verseny Facebook-oldalán minden forduló összesítették, és ezek alapján a következő eredmények születtek:

  • 1000 fős és kisebb lélekszámú falvak: 1. helyezett Geresdlak, 2. helyezett Acsalag, 3. helyezett Rábapordány.
  • 1000 fő feletti falvak: 1. helyezett Gyulaháza, 2. helyezett Csemő, 3. helyezett Szalkszentmárton.
  • 50 ezer fős és kisebb városok: 1. helyezett Veresegyház, 2. helyezett Ózd, 3. helyezett Biatorbágy.
  • 50 ezer fő feletti városok: 1. helyezett Eger, 2. helyezett Kaposvár, 3. helyezett Szolnok.
  • Budapesti kerületek: 1. helyezett XIX. kerület, 2. helyezett IV. kerület, 3. helyezett X. kerület.

A Virágos Magyarország verseny keretében települések értékelését szakmai zsűri végzi, 100 kertész, tájépítész, város- és falugondnok szakember vizsgálja meg társadalmi munkában a településeket a nyár folyamán.

Az idei két fődíjas település (város, illetve falu kategóriában) a 2019. évi Entente Florale Europe környezetszépítő versenyen képviseli majd hazánkat, tovább erősítve Magyarország vonzerejét és versenyképességét a legkedveltebb európai desztinációk között.

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.