Virágzó vidékünk

Ennyi volt, az MME idén nem indítja el a gólyakamerákat

Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesültet (MME) úgy döntött, hogy idén nem indítja el az eddig általa működtetett webkamerákat.

Az indoklásban azt írták, elsősorban azért határoztak így, mert a kamerák olyan helyszíneken voltak felszerelve, ahol az MME általában csak harmadik fél bevonásával tudott beavatkozni, ha technikai probléma merült fel, így nem állt módjukban minden esetben a lakosság által elvárt gyorsasággal reagálni.

Úgy gondoljuk, hogy az MME személyi kapacitását hatékonyabban tudja számos faj- és élőhelyvédelmi projekt keretében felhasználni. Bár az MME úttörőként végezte a fészkek bekamerázását, ma már számos oldal elérhető azok számára, akik egy vadon élő faj mindennapjaiba kívánnak betekintést nyerni, így nem érezzük azt, hogy bárkitől megvonjuk ezt a lehetőséget

– írták a közleményben.

Ennek értelmében a nagyhalászi, a zalaistvándi, a dejtári, a rimóci és az őrhalmi kamerák is megszűnnek létezni, ami azt is jelenti, hogy többek közt Bárónak, az ország kedvenc gólyájának az életét sem követhetjük figyelemmel idén tavasztól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.