Virágzó vidékünk

Egy kedves közlekedési tábla, ami komoly veszélyekre figyelmeztet

Kimondottan barátságos, de határozott az üzenete.

Komoly nehézségekbe ütközik az, aki reggelente a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola közelében szeretne parkolni Székesfehérváron. Az épület nincs szerencsés helyzetben, rengetegen keresik a szabad parkolókat a környéken, gyakran éppen azok kárára, akik szintén az iskolába igyekeznek.

Nem ritka, hogy maguk a szülők foglalják a helyet, épp csak 10–20 percre, de ez pont annyi idő, amely alatt sok más szülő tehetné ki gyermekét ott az autóból.

Ezen egy egyszerű megoldással próbáltak javítani a helyiek. Az iskolával szemben lévő vasútállomás parkolójához kihelyeztek egy táblát, melynek üzenete barátságos, kedves, de nagyon határozottan utal rá: csak egy puszi a kicsinek, és indulj tovább!

Őrültek háza van reggelente, nagyon szerettünk volna már valamilyen megoldást erre. A tábla alatt megadott időpontban tehát tilos várakozni, csak pár pillanatra megállni szabad.

– fogalmazott Kneifel Imre, az iskola igazgatója a feol.hu-nak.

Fotó: Sokszínű vidék

Ez tulajdonképpen nem kérés, hanem minden szülő életét megkönnyítő, a veszélyhelyzeteket, káoszt kiküszöbölni akaró utasítás: bizony így kell eljárni a megadott időpontban.

Sajnos még nem működik tökéletesen a rendszer, gyakran hosszabb időre állnak meg az autósok még most is, amivel ellehetetlenítik a siető szülőket

– tette hozzá Molnár Tamás, a terület önkormányzati képviselője, akinek ötlete nyomán és képviselői keretéből kerülhetett ki a tábla.

Kiemelt kép: Sokszínű vidék

Élet a spanyol városban, ahol betiltották az autókat
A polgármester szerint mielőtt megválasztották, naponta 14 ezer autó járt-kelt az utakon. Ez több, mint amennyien a városban összesen élnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik