Virágzó vidékünk

Turistalátványosság lett a 110 éves tiszacsegei kompátkelő

Vannak olyan napok, amikor több mint száz alkalommal érint partot.

Idén 110 éves a tiszacsegei kompátkelő, ám azt beszélik, hogy a tatárok már 1241-ben is itt találtak átkelőhelyet a folyón, amikor Muhi felé indultak, IV. Béla pedig országos révként írt róla 1248-as adománylevelében.

Az idők folyamán – és főképp a Tisza szabályozása előtt – az átkelőnek változott a helye, de mindig olyan helyre került, ahol biztonságosan lehetett be- és kiszállni a folyóparton, írta a Dehir.

A 2017-es jégzajlás során a komp megrongálódott, amikor elragadta azt a fagyott víz. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán: felújították és mintegy 70 százalékban megújult.

A komp és a folyó kapitánya a szamosi révész
Ha Vásárosnamény felől érkezik a faluba az utazó, Olcsvaapátiban biztosan a vele találkozik először.

Az utóbbi időszakban erősen megnőtt a tiszai vízi turizmus és az idegenforgalom. Sokan csak azért mennek Tiszacsegére, hogy meglátogassák a kompot, és hogy kipróbálják azt.

Erősebb, hétvégi napokon, amikor jó idő van, akkor több mint száz alkalommal érint partot a komp a Tiszánál. Sokan jönnek autóval, kerékpárral, de akár gyalogosan, kirándulni is, emellett komoly a mezőgazdasági forgalom is

– mondta a portálnak Lévai Zoltán, a komp üzemeltetője.

Kiemelt kép: Facebook/Tiszacsegei komp

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik