Virágzó vidékünk

Nincs szükség kiránduló kőszobrászokra a Balatonnál

Ha kirándulunk, csak gyönyörködjünk a tájban, a kreatív alkotást hagyjuk meg otthonra.

Nagy divatját éli a tavak, folyók partján a kreatív kőszobrok építése az ott fellelhető kövek felhasználásával, lassan az önkifejezés egy sajátos módjává növi ki magát ez az új hobbi hazánkban is. Ugyanakkor megvannak a veszélyei, amiket elsőre a laikusok talán nem is érzékelnek.

Kőszobrok a Vintgar-szurdokban – Fotó: Dubóczky Krisztina

Az ember olyan helyeken és módokon nyúl bele ezáltal az állat- és növényvilág megszokott rendjébe, aminek a következményeit ott helyben nem látja át, nem érzékeli reálisan.

A Balaton partján és a Balaton-felvidéken is így van ez, sőt, újabban annyira elharapózott a látványos, de káros szokás, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága az őszi kirándulószezon kezdetén közleményben kéri a túrázókat, hogy hagyjanak fel vele.

Felhívjuk a Balaton-felvidéki Nemzeti Park látogatóinak figyelmét, hogy a kövek összegyűjtésével seregnyi apró élőlény élőhelyét teszik tönkre. A kisebb-nagyobb tornyokba rakás idegen a tájtól és balesetveszélyes is. Kérjük, ne építsen kőtornyokat, hagyja, hogy ez a táj úgy maradjon szép és mindenki számára élhető, ahogyan a természet megalkotta!

– írja honlapján a BFNP.

Amikor az ösvényről letér a túrázó, akaratlanul is letapossa mindazt, ami ott él: apró növényeket és állatokat egyaránt. Kérik ezért, hogy mindenki kizárólag a jelzett turistautakon haladjon.

Aki tehát felelősséget érez a természet és annak élővilága iránt, jobb, ha inkább felhagy a nemzeti parkok területén való amatőr kőszobrászkodással, beéri a tájban való gyönyörködéssel.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Pixabay

Balaton Camino: a lélek is utazik a magyar tenger körül
Nem kell feltétlenül végigsétálni az egész utat, szakaszokra is be lehet csatlakozni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik