Virágzó vidékünk

Virágosítási világversenyen nyert díjakat Székesfehérvár

A városban még a nyár folyamán tett látogatást a verseny szakmai zsűrije.

Tavaly csatlakozott Magyarország a ,,Communities in Bloom” virágosítási világversenyhez, melyre idén a nagyvárosi kategóriában Székesfehérvár kapott meghívást. A verseny díjátadóját a kanadai Yarmouthban tartották, ahol Székesfehérvár két díjat is kapott – olvasható Székesfehérvár weboldalán.

Székesfehérváron még idén júniusban tett látogatást a verseny szakmai zsűrije, ekkor egy kanadai és egy amerikai szakember értékelte a várost. Székesfehérvár a hazai, Virágos Magyarország versenyben hosszú évek során elért kiemelkedő sikerei alapján kapott meghívást a világversenyree.

A díjkiosztó ünnepséget szakmai szimpóziummal együtt Kanadában rendezték a Nova Scotia tartománybeli Yarmouthban, ahol Bozai István Székesfehérvár városgondnoka vehette át a városnak szóló elismeréseket.

A két díj egyike egy különdíj az ifjúsági közösségek építéséért, a verseny fődíjai között pedig szintén a város „zöld” fiatalságáért tett erőfeszítéseket, illetve a közösségi programokat ismerték el.

Fotó: Facebook/Székesfehérvár

A versenyre való felkészülésben a fehérváriak, a vállalkozások, és a civil szervezetek is részt vettek, akiket Székesfehérvár önkormányzata hatékonyan mozgósított környezetszépítésre és virágosításra.

Kiemelt kép: Facebook/Székesfehérvár

Ha megsimogatod Kati néni orrát, szerencséd lesz
A fertályos asszony bronzszobra Székesfehérvár belvárosában köszönti a járókelőket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik