Virágzó vidékünk

Csalogató turistaszállót varázsoltak a romos lomtárból Kesztölcön

Lelkes egyesületi tagok önzetlen összefogásával valósult meg a felújítás.

Van egy település Komárom-Esztergom megyében, melynek lakói egy legenda szerint az 1956-os forradalom idején összefogtak, és kikiáltották a „Kesztölci Köztársaságot”, amely Magyarországból kiválva kérte volna felvételét az ENSZ-be.

Összetartó volt a lakosság már abban az időben is, s ez mit sem változott az elmúlt évtizedekben. Ennek az összefogásnak ékes bizonyítéka az a turistaszálló, amit a községben élők közösségi összefogással egy romos állapotban lévő lomtár teljes felújításával hoztak létre.

Galéria
Fotó: Nyírő András

Kesztölc a Kék túra útvonala mellett fekszik, Esztergom mellett, a Pilisben. A bakancsos turizmus komoly lehetőséget jelent a falunak, mégis nehéz volt ezt kihasználni, mert a túraútvonal épp csak érinti a települést. Ezért kerestük azokat a lehetőségeket, hogyan lehetne olcsó, egyszerű szállást kialakítani

– mesélte el Nyírő András, a 2016-ban alakult Virágzó Kesztölc Egyesület elnöke.

Mikor a barátaimmal megalakítottuk a Virágzó Kesztölc Egyesületet, felajánlottuk az önkormányzatnak, hogy szimbolikus éves bérleti díjért átveszünk egy kihasználatlan épületet. A korábbi iskolaépületet  raktárnak, vagy inkább lomtárnak használták. Szerettünk volna pályázni a felújításra, de akkoriban nem volt olyan kiírás, aminek megfeleltünk volna

– mondta el András.

Az egyesület tagjai ezután döntöttek úgy, hogy maguk újítják fel a házat. Falat bontottak, betonoztak. Sok segítséget kaptak a kesztölci vállalkozóktól is, mind a felújításhoz, mind a berendezéshez.

A munkálatok 2016-ban kezdődtek és 2017-ben meg is nyílt a turistaszálló.

Galéria
Fotó: Nyírő András

Ma már elmondhatom, hogy minden hétvégén vannak vendégeink. A turistaszállónak, amely végül közösségi összefogással született – három szobája van, pótágyakkal 16 vendéget tudunk fogadni. Nyaranta a Bringás Vándortábor szervezésében több, mint 400 fiatalnak adunk itt szállást, így a romos lomtár tényleg új életre kelt

– mondta el büszkén András, aki azt is elárulta, a munkálatok 2017-ben nem fejeződtek be, folyamatosan dolgoznak azért, hogy egyre szebb és jobb legyen a környezet. Éppen ezért idén elkészült a pince és a kertet is rendbe szedte egy lelkes csapat, akik külön gondot fordítottak a virágosításra is.

Galéria
Fotó: Nyírő András

Örömmel látjuk, hogy a jó példa ragadós, s Kesztölcön többek kedvét is meghoztuk, hogy turistaszállót nyissanak, vagy a turistáknak kínáljanak szolgáltatásokat. Ezzel nyer a falu, és jól járnak a kéktúrázók is. A környezet csodaszép, örülünk, ha minél többen eljönnek, és megismerkednek az ország ezen szegletével is. Mi szeretettel várunk mindenkit.

– összegezte céljaikat az egyesület vezetője.

Kiemelt kép: Nyírő András

A magyar falu, ahol megszűnt a bűnözés
Londonból jött Szárligetre a szomszédvigyázók ötlete.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik