Virágzó vidékünk

Megmentették a sérülésektől hemzsegő uráli baglyot

A sérült madarat kedd óta a Fővárosi Állat- és Növényparkban ápolják.

Egy törött szárnyú uráli bagoly került a Petesmalmom lévő vidraparkba, Nagykorpádnál az út mellett találták a madarat a napokban. Kedden Budapestre szállították, ahol szakszerűen ápolják a sérüléseit, és segítik gyógyulását, írja a Sonline.

Ez a nagytermetű bagolyfaj egyre erősödő állományú hazánkban. Éjjeli aktivitású, és a többi bagolytól eltérően nincsenek tollfülei. Az uráli bagoly erősen védelmezi a fiókáit, ilyenkor még az embert is megtámadhatja. Főként kisemlősökkel táplálkozik, de elfogyasztja a madarakat, kétéltűeket és a nagyobb rovarokat is.

A nagykorpádi önkormányzat hívott fel, hogy dolgozójuk az út mellett talált egy magatehetetlen baglyot. A madár több helyen megsérült, négy helyen tört el a szárnya, csőréből vért folyt és a fején is volt egy dudor. Elvittem az állatorvoshoz, ahol kapott antibiotikumot, sokktalanítót

– mondta el Balogh Márta, a petesmalmi vidrapark vezetője a portálnak.

A bagoly állapota folyamatosan javul, kedden átadták a Fővárosi Állat- és Növénykert Természetvédelmi Madármentő Központ munkatársainak, ahol tovább segítik gyógyulását.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik