Virágzó vidékünk

Kétszáznál több újszülött szürkemarha borjúra számítanak Montág-pusztán

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Montág-pusztai Állattartó Telepén is megszülettek az őszi első magyar szürke szarvasmarha borjak. A hónap első hetében három bika- és három üszőborjú jött világra – írja a Nemzeti Park a honlapján.

A Kardoskút-Sóstói Állattartó Telep mellett a Montág-pusztai a KMNPI másik olyan telepe, ahol szürkemarha szaporítás folyik. A kardoskútihoz hasonlóan itt is mintegy 300 tehén alkotja a produktív állományt. A február végéig tartó ellési időszakban 200-nál is több borjúra számítunk.

– olvashatjuk a Körös-Maros Nemzeti Park oldalán.

A telepen nem zárt épületekben, hanem nyitott karámokban tartják a szürkemarhákat.

Féltetős istálló áll a rendelkezésükre, ahová a szél vagy a nagyobb havazások elől be tudnak menekülni. A tehenek jellemzően a szabad ég alatt ellenek meg. A nagyobb hidegben kicsit bizarr látvány, ahogyan a teheneken, sőt a borjakon is lecsapódik a zúzmara. Mivel már a borjak bundája is nagyon jó hőszigetelő, így ez egyáltalán nem okoz gondot, legalábbis akkor nem, ha száraz szalmán fekszenek.

– számolnak be.

A pirók színű borjak 20-25 kilogramm körüli testtömeggel születnek

Először csak szopnak, de néhány hónapos korukban már elkezdik enni a szülőknek adott szálas takarmányt, gyepszénát, lucernát. Világra jövetelükkor még nincsen szarvuk, de aztán folyamatosan fejlődik és a kifejlett méretet csak 4-5 éves korukra éri el.

Címlapfotó: Balogh Gábor / Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik