Virágzó vidékünk

Vadmacskák jelentek meg az Őrségben

Az újonnan megfigyelt állatok védelmére törekszenek a nemzeti park szakemberei.

Az Őrségi Nemzeti Park három különböző területrészén sikerült vadkamerákkal igazolni, hogy fokozottan védett vadmacska él a helyszínen.

A nemzeti park honlapja alapján nyár végén 15 nemzeti parki helyszínen helyeztek ki kamera- és szőrcsapdákat a vadmacskák észlelésének érdekében. A szőrcsapdák olyan „vakarózófák”, melyeket megfelelő illatanyaggal (macskagyökér főzet) és csalétekkel (paradicsomos hal) látnak el.

Amikor egy macska a helyszínt meglátogatja, az ott észlelt szagok miatt azt megjelölheti, és ha a kihelyezett botokhoz dörgölődik, szőrmintát hagy hátra, illetve a mozgásérzékelővel ellátott kamera fényképet is készít róla

– olvasható a közleményben.

Vadmacskákat engednek vissza a vadonba a Balatonnál
Természetvédelmi probléma a vadmacska kereszteződése a házimacskával.

A vadmacska Európa szerte elterjedt, de rejtett életmódja miatt ritkán szem elé kerülő ragadozó. Élőhelyül a zavarástól mentes, vadon jellegű erdőket választja, melyek közelében nyílt területek, vizes élőhelyek is megfigyelhetők. Táplálékául madarak, kisemlősök, elsősorban mezei pocok és erdei egerek szolgálnak.

A faj fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft.

A vadmacskák védelme érdekében a nemzeti park együttműködésre törekszik az erdőgazdálkodókkal, hogy tartsák fenn a macskák otthonául szolgáló, háborítatlan erdőrészeket és bennük a nagyméretű, kölykezésre alkalmas odúkat rejtő famatuzsálemeket.

Kiemelt kép: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik