Közel 300 termelői piac működik Magyarországon

Mivel legfeljebb negyven kilométeres távolságból érkezhetnek áruk a termelői piacokra, kisebb a szállításból fakadó környezeti terhelés is.
Kapcsolódó cikkek

A helyi termelői piacok száma 2012 és 2019 között a két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett, írta az MTI. Nagy István agrárminiszter szombaton Nagykőrösön sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány még 2012-ben határozta meg jogszabályi keretekkel a termelői piac fogalmát. Erre azért volt szükség, hogy a vidék saját erőforrásaira támaszkodva erősítse önállóságát, növekedjen a munkaerő- és népességmegtartó ereje.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Hozzátette: a vidékfejlesztési programban 279 pályázónak több mint hatmilliárd forint forrást biztosított a kormányzat helyi termelői piacok kialakítására. A helyben történő értékesítés hozzájárul a termelői jövedelmezőség növeléséhez és a közösségek megerősítéséhez. Az agrárminiszter szólt arról, hogy a jogszabályi rendelkezés szerint a termelői piacok – a kereskedői piacokhoz képest – könnyített feltételek mellett üzemeltethetők, de csak kistermelők értékesíthetik ott a saját gazdaságukból származó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeiket.

Csapatépítésnek is kiváló a közösségi reggeli egy termelői piacon
Palacsintát sütöttek Nagygyimóton a Hétvezér Termelői Piacon.

Nagy István kitért arra, hogy Nagykőrös a termelői piacok fejlesztését érintő pályázatból ötvenmillió forint támogatásban részesült, emellett hatszázmillió forint kormányzati támogatást kapott a piaccsarnok újjáépítésére, a terület környezetrendezésére és a hozzá kapcsolódó útépítésekre.

Mivel legfeljebb negyven kilométeres távolságból érkezhetnek áruk a termelői piacokra, kisebb a szállításból fakadó környezeti terhelés is.

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor