Virágzó vidékünk

Megmutatta mesés téli arcát a lebegő magyar falu

Ritka és gyönyörű fotó készült a bokodi tájról.

Bokod, a lebegő falu az erőmű mesterséges taváról, és az arra épült stégekről vált világhírűvé, és kapta a “lebegő falu” elnevezést. A Komárom-Esztergom megyei kétezres lélekszámú község tava egyedülálló az országban: az 1960-as évek elején az Oroszlányi Erőmű hűtőtavaként hozták létre az erőmű által termelt hulladékhőnek köszönhetően.

Korábban mi is írtunk arról, hogy 2016-ban először fagyott be a tó vize, majd arról, hogy stopot mondtak a hatalmas turistaáradatnak, illetve megmutattuk az ottani mesés naplemente pillanatait is.

Újabb csodás felvételek készültek Bokodról, a lebegő faluról
Olyan, mintha egy egész falucska úszna a vízen

Ötvös Sándor fotós, aki többször osztotta meg gyönyörű felvételeit az ország több részéről olvasóinkkal, ezúttal Bokodon járt, és drónja segítségével mesebeli légifotót készített a lebegő faluról.

Nagyon rég óta terveztem már eljutni az Oroszlány határában fekvő Bokodi-tóhoz, mely a több száz színes horgász házikóról és a látványos, hosszú stégjeiről méltán híres. Pár napja végre ezt is kipipálhattam, és így most megmutathatom nektek e nem mindennapi látványt

– fűzte a felvételhez, melyhez gratulálunk.

Fotó: Ötvös Sándor

Kiemelt kép: Ötvös Sándor

Olvasói sztorik