Virágzó vidékünk

Virágba borítja az országot a Meglepetés csapata

Az olvasók a helyi önkormányzattal összefogva március 8-ig jelentkezhetnek a pályázatra.

Odakint még gyakoriak a mínuszok, de a Meglepetés szerkesztősége már a jó időre gondol.

Bakonybélen is szeretettel várták a virágosító csapatot – Fotó: Meglepetés

Idén is úgy döntöttek, hogy amint kitavaszodik, virágos jókedvet varázsolnak néhány olyan településre, ahol a lakosok szeretik és olvassák a Meglepetést. Ahol vágynak egy gyönyörűen rendbetett Meglepetés-virágágyásra, ott az olvasók összefognak az önkormányzattal, és március 8-ig jelentkeznek. Tavaly közel száz település tisztelte meg őket a pályázatával.

A szerkesztőség tagajai virágba öltöztették a Nógrád megyei Kisbárkány kicsinyke parkját – Fotó: Meglepetés

Az idei pályázók közül választanak majd 5 szerencsés várost vagy falvat, ahová áprilisban a szerkesztőség lelkes és dolgos kis csapata Kiszel Péter főkertész vezetésével és egy szekérderéknyi palántával felszerelkezve felvonul, ültet, locsol, és a végén egy gyönyörűen rendbetett kis teret hagy maga után.

A Somogy megyei Sérsekszőlősöt is csinosítgatták az akció során – Fotó: Meglepetés

Az előző években jártak már Süttőn, Bakonybélen, Szentesen, Kakucson, Sérsekszőlősön, Badacsonytomajon, Martfűn és ki tudja, még hány helyen! Hogy idén hol bukkan fel a szorgos brigád, az hamarosan kiderül.

Kiemelt képünkön Bakonybélen virágosítanak a szerkesztőség tagjai – Fotó: Meglepetés

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik