Virágzó vidékünk

Farkasok támadtak egy kutyára a füzéri erdőben

Az állat gazdájának egy bottal hadonászva és hangosan kiabálva sikerült a vadállatokat elriasztania.

Füzértől egy órányi járásra a farkasok egy erdésszel és az őt kísérő Golden retriever kutyával találkoztak össze, írta az Agrofórum.

A délutáni órákban a Füzértől nyugatra elterülő tölgyes, bükkös erdőben haladtunk már több órája. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy a kutyám szagot fogott, elindult balra, én pedig haladtam tovább egyenesen. Egy hatalmas kiszáradt kökénybokor mellett mentünk el, a kutya az egyik, én a másik oldalán, amikor hátrapillantottam és azt vettem észre, hogy a kutyámat, tőlem mintegy 50 méterre, négy, nála nagyobb termetű farkas veszi körül

– idézte fel az eseményeket az erdész.

Farkasok végezhettek egy 150 kilós borjúval Füzéren
Legalább négy farkas együttműködésére lehetett ehhez szükség.

Az erdész a portálnak elmondta: évek óta tudják, hogy itt vannak a környéken a farkasok, nyomaikat ő is látta már a sárban, hóban, hullatékukkal is találkozott.

Minden villámgyorsan történt. Pár pillanatig, mintha a meglepetés mind a két felet megállította volna, majd a legnagyobb falkatag morgás, vicsorgás nélkül támadásba lendült, két kisebb pedig követte

– emlékezett vissza a férfi.

Nem messze tőlem volt egy ágas-bogas fa, amire úgy gondoltam, lesz időm felmászni, ha nem marad más lehetőségem

– tette hozzá.

Megszámolták a bükki farkasokat
A felmérésben összesen 18 fő vett részt.

Miután elkezdte a kutyáját magához hívni, a farkasok üldözőbe vették az ebet. Az erdész egy vastag ágat vett magához és kiabálni és hadonászni a kezdett. A farkasok ekkor megfordultak és elmentek.

A találkozás 40-50 másodpercig tartott. A kutya komolyabb sérülés nélkül megúszta a kalandot. Hazafelé tartva folyamatosan figyeltem, hogy a falka követ-e minket

– mondta az erdész, majd hozzáfűzte: amint hazaérkezett, értesítette a természetvédelmi őrt, illetve a vadászatra jogosult személyt.

Kiemelt fotó: Pixabay

Füzér lehet az első magyar farkasbarát falu
Feltételezhetően nagyobb falka élhet már a környéken.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik