Virágzó vidékünk

Süllőóriást fogtak a Tisza-tavon

Erre az öreg horgászok is felkapták a fejüket.

Habár a Tisza-tó tagadhatatlanul öregszik, ami kedvezőtlen hatással van a halak életterére, a süllőállománya még mindig kiemelkedő. Minden szezonban jó néhány tíz kilogramm feletti példány kerül horogra, és az is látható, hogy a legnagyobb süllőket a legnagyobb számban februárban fogják, írja a Tisza-tavi Sporthorgász.

2020-ban a süllő az év hala
Valódi halevő ragadozó, táplálékának zömét elsősorban a küsz képezi.

Minden évben igen nagy várakozás övezi a tél végét, az, hogy milyen időjárással és vízjárással érkezik, mennyire fog ez kedvezni a horgászatnak? Az idei szezon kivételesen enyhe volt, és talán évek óta nem volt ilyen sok horgászatra alkalmas nap, ami természetesen meglátszott a horgászfogásokon is. Február napjaiban azonban olyan halról érkezett hír, amire még az öreg Tisza-tavi horgászok is felkapták a fejüket: Papp Róbert pergetőhorgásznak egy 13,1 kilogrammos, óriási süllőt sikerült megakasztania.

Fotó: Tisza-tavi Sporthorgász

A fogás már önmagában is tiszteletet parancsoló, azonban még nagyobb elismerés jár a horgásznak a hallal való igen körültekintő bánásmódért, ugyanis – mint ez esetben is történt – az idei évtől a 75 centiméternél nagyobb példányokat kötelező a vízbe kíméletesen visszahelyezni.

Hogy ezek a halak valóban túl is éljék a megfogásukat, nem mindegy, hogy a horgász mennyi ideig és milyen körülmények között tartja őket a levegőn. Papp Róbert a süllőóriást a mérlegelés és a fotózás után rövid időn belül visszaengedte a tóba.

A Wikipédia azt írja, hogy Magyarországon a Magyar Horgászban közölt horgászrekord szerint 14,96 kilogramm a legnagyobb süllő, mely 2007-ben került horogvégre. A világrekord: 18,70 kg, melyet 1990-ben Ausztriában a Dunából fogtak ki.

Kiemelt kép: Tisza-tavi Sporthorgász

Hatalmas süllőt fogott a Balatonban egy afrikai vendéghorgász
Ilyen példány a profiknak is sikerélményt jelent.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik