Az új típusú koronavírus járvány alapjaiban rengette meg a mindennapokat, újszerű élet kezdődött Magyarországon is. A Sokszínű vidék szerkesztőségének munkatársai egy – alább olvasható – rövid körkép keretében korábbi, tanyán élő és gazdálkodó beszélgetőpartnereinket arról kérdezték, mennyire érezhetők a változások körükben.
Egyre többen keresik a kecsketejet
A Baranya megyei Zelentor Naturfarm lakóinak mindennapjairól korábban írtunk: Krémer Karina és férje, Fogarasi Norbert Siklóstól 14 kilométerre lévő tótokföldi tanyájukon – ahol velük együtt mindössze hét család lakik – élnek.
Ha lesz is karantén, mi már hozzászoktunk ahhoz, hogy magunk termeljük meg az élelmiszerünket. Gyarapodott a jószágállományunk is, kecskékkel, baromfikkal. Március 16-án az áramot is visszakötötték hozzánk, miután két hónapig a nélkül oldottuk meg az életünket, ugyanis vezetékhiba miatt leégett a házunk teteje
– fogalmazott a Sokszínű vidék érdeklődésére Karina.
Annyiban mindenképp érzik a koronavírus hatását, hogy mindenki kecsketejet akar inni, mert az jó immunerősítő, és folyton fejniük kell, hogy legyen mivel ellátni a vevőket.
Bezárt a piac, csoportok segítik az időseket
Igazi boldogságban él Ildikó és István, akik 2016 őszén döntöttek úgy, hogy Budapestről tanyára költöznek. Azóta is elégedettek életükkel, és most arról is meséltek, náluk hogyan reagáltak az emberek a koronavírusra Szabadszállás és Kerekegyháza környékén.
Úgy látjuk, hogy errefelé az emberek komolyan veszik a vírussal kapcsolatos dolgokat. A piac is határozatlan időre bezárt, ugyanakkor az idősek segítésére csoportok jönnek létre. A közösség élete nem állt meg, nagy munkát fejeztünk be: egy életveszélyes kéményt kellett gyorsan felújítanunk Szabadszálláson. A sietség oka az volt, hogy a kémény egy gólyapár lakhelye is egyben. Időben elkészült, és a madarak már vissza is költöztek költőhelyükre
– tájékoztatott Ildikó.
Egyre keresettebbek a kosárközösségek
Egy cikkünkben úgy mutattuk be Vargáné Topor Erikát és a férjét Szabolcsot, hogy nem csak álmodoznak, hanem megvalósítják az álmaikat. Tabdin kezdtek új életet. Most, ebben a szokatlan helyzetben is tudják, mi a dolguk. Számtalan fronton ott vannak, kézben tartanak, intézkednek, segítenek.
A kistermelői és őstermelői réteg legnagyobb félelme most a piacok bezárása, mely sok helyen már meg is történt. Az ilyen termelők nagy részének ez az egyedüli bevételi forrása. A Kertportállal és a Piacrajárni Menő mozgalommal most próbáljuk összegyűjteni az ország kosárközösségeit, szatyorboltjait, mert átmenetileg lehetséges, hogy ez lesz a megoldás a piacok helyett. Élelmiszer bőven van, csak kérdés, hogyan tudjuk eljuttatni az embereknek
– összegzett Erika.
Rengeteg termelő fordul most hozzájuk, hogy segítsenek nekik eladni a portékájukat. Saját kosárközösségük is alig pár nap alatt akkorára növekedett, hogy komoly logisztikai kérdéseket vet fel. Erikáék úgy látják, akkor tud most fennmaradni egy kistermelő, ha összeszedetten és átgondoltan kommunikál, gyűjti össze a vevői elérhetőségét, hogy tudjon piacon kívül is kapcsolatot tartani velük.
Rügyeznek a fák, tojnak a tyúkok
Edina, és párja Gergő sok év budapesti élet után költöztek vidékre, ahol igazi harcosként néztek szembe a kihívásokkal, és találták meg a helyüket és az életcéljukat Nagykátán. Most, a megváltozott élethelyzetben, a koronavírus idején is rendületlen elszántsággal teszik, amit tenniük kell.
Az élet számunkra nem állt meg. Az állatokat etetni kell, a keltető teljes gőzzel üzemel, kelnek a csibék, lámpázunk, takarítunk. A fák rügyeznek, a tyúkok tojnak, munka mindig akad az itthonlét idején is. Sokan keresnek minket üzenetben, telefonon, hogy keltetni akarnak, van-e eladó tojás, esetleg tyúk. Igyekszünk segíteni információval, tojással, csibével természetesen szabad levegőn, testi érintkezés nélkül. Bízom benne, hogy az emberek képesek lesznek arra, ami évszázadokon át működött: a cserekereskedelemre. Számítok rá, hogy az internetet ellepik a “Lisztet tojásra cserélnék!” vagy a “Hurkát tyúkra váltanék!” típusú hirdetések
– mondta Edina.
Fertőtlenítőnek pálinka, indítónak kávé
Ferenc, keceli tanyáján él feleségével a természet lágy ölén. Reggel korán kel, megissza a reggeli fertőtlenítőt, a stampó pálinkát, majd elkészíti a napindítót, a kávét. Aztán beindul a nap.
Feleségem megfeji a kecskéket, én ellátom élelemmel a brigádot: kicsiket, nagyokat, malacokat, disznókat, szárnyasokat, cicákat, kutyákat, no meg a lovat. Ezután mi is eszünk. Valamit, ami itthonról van. Mindegy miből készül, mert van tojás, hús. Ilyen, olyan. Van lisztünk, kecskesajtért kaptuk cserébe. Ha van lisztünk, van tésztánk és kenyerünk is
– mondta.
Van saját forrásuk, bevizsgált kiváló minőségű tiszta vízzel és van egy halastavuk, benne minden halfajtával.
Néhány napja egy valami változott. A nagykaput behajtva tartja mostanság. Csak az mehet be, akit beenged. Aggodalomra, pánikra semmi oka, tudja, ki az, akit beengedhet. Ahogy mondja, az illetőt meg is öleli, és a torkát pálinkával rögtön lefertőtleníti!
Nem aggódik a homokpusztai őstermelő
Dunszt Zsolt Sándorfalván élő, a kivároshoz tartozó homokpusztai tanyáján élő őstermelő.
Itt vidéken, tanyán nem látszik egyelőre vészesnek a helyzet, egy-két vásárlóval azért több van, de még nem lehet tudni, az áruellátás hogyan alakul. A vendégasztalt lemondtuk, mindent vákumcsomagolásban adunk ki a vevőknek a kerítésen át. Mivel a húsvét is közel van, azt mondják, jóval több lesz az igénylés, mint máskor. A javaslatot megfogadva mi is fertőtlenítünk kívül-belül, van vizünk és pálinkánk hozzá
– jellemezte a jelenlegi helyzetet Zsolt.
Unatkozni most sincs idő
A napokban mutattuk meg a Kulcson élő Banos Edit és Hegyi Áron mindennapjait, de akkor még nem gondoltuk, hogy a koronavírus kapcsán ismét beszélgetünk velük, ezúttal arról, hogyan élik meg a változásokat.
Egyelőre mi szerencsések vagyunk, mert eddig is itthon dolgoztunk, így nem érezzük a bezártságot és unatkozni sincs időnk! Mivel házhoz szállítunk, nagyon megnőtt a kereslet a termékeink iránt, a cégek dolgozóinak is házhoz viszünk mindent! Sok pesti barátunk nyugtázta, hogy most milyen jó nekünk, mert sok mindenben önellátóak tudunk lenni. Valóban nem halunk éhen egy darabig, de ettől még nekünk sincs olajunk, lisztünk…
– mondta Edit.
Vidéken talán egy fokkal kevésbé nyomasztó a helyzet, mint egy nagyvárosban. Itt az embereknek van kertjük és nem kell bezárva nyomorogniuk a gyerekekkel, valahogy nagyobb a tér mindenhol. Természetesen a higiéniára a megszokottnál is jobban figyel a kulcsi házaspár is.
Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila
