Mozaik

Betiltották a piaci árusítást Pécsváradon

Az életbe lépett szigorítások közül ez csak az egyik.

A kialakult országos helyzet miatt több intézkedést hozott Pécsvárad önkormányzata. Március 18-án lép például életbe, hogy nem lehet semmilyen formában az utcán árulni a településen. Így a piac területén is tilos lesz az árusítás, írja a bama.hu.

A piac bezárásával egy időpontban a település központi élelmiszer-beszerzést szervez, ezzel szeretnének segíteni a 65 év feletti lakosoknak.

Sokszínű online lehetőséget ajánlanak koronavírus idejére az országban
Olyan kínálatot gyűjtöttünk össze, amelyek segíthetnek a kényszerűségből otthon tartózkodóknak.

Természetesen ezen kívül is vannak változások. Nem fogad már vendégeket a Pécsváradi Vár múzeuma, Tourinform-irodája és István Király Szállója. Nem látogatható a művelődési ház, a városi könyvtár és a vár sem. Az iskolák mellett az óvoda és bölcsőde is bezárt. Az István Király Étterem azonban nyitva tart délután háromig a meghatározott óvintézkedések és korlátozások mellett, és a rászorulóknak, valamint az étkezésre jelentkezőknek a vár étterme biztosítja az ebédet, amit minden nap dél és egy óra között lehet átvenni a várudvaron kijelölt ételpontnál. Az étterem az időseknek az ételt házhoz is szállítja.

Kiemelt kép: Pixabay

Nyugdíjas néni varrja a szájmaszkokat Kübekháza lakóinak
Kedves Marika Néni! Jóságáért az Isten áldja meg egészségben.
Olvasói sztorik