Virágzó vidékünk

Nem indul el áprilisban a balatoni hajózási szezon

A koronavírus járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel döntöttek így.

A hagyományos húsvéti hajózási szezonindulás a Balatonon a koronavírus járvány miatt elmarad, jelentette be a Balatoni Hajózási Zrt.

Az egészségügyi veszélyhelyzetre való tekintettel marad el a hajózási szezonindulás, április hónapban a személyhajózási szolgáltatások szünetelnek a Balatonon. A társaság folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírussal kapcsolatos híradásokat, és ennek megfelelően módosítják majd a szezonindulást, a pontos dátumról pedig a honlapjukon adnak majd tájékoztatást.

Az eredeti tervek szerint 2020. június 6-7-én Siófokon megtartandó Nemzeti Regattát, Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját is törölte a társaság, valamennyi résztvevő és kilátogató néző, valamint a szervezésben, lebonyolításban érintett munkatársaink egészségének védelme érdekében

– közölték.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Lehotka László

Balatoni kilátók, ahonnan a legszebb panoráma nyílik a magyar tengerre
A tó körül meglepően sok kilátó épült az északi és a déli parton egyaránt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.