Virágzó vidékünk

Pár óra alatt két ritka fajba botlott egy család a Kiskunságban

Ahogy arról a Sokszínű Vidék is beszámolt, megismétlődött a madárcsoda a napokban Kecskeméten a katonai repülőtér mellett, és 10 hónap után ismételten egy apácahantmadarat figyeltek meg a területen. Bán Noémi és Bogner József 2020. május 18-án ugyanitt egy újabb ritka fajt, a vörösfejű gébics egy példányát azonosította és sikerült is jó fotókat készíteni róla, olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park honlapján.

Mint írják, vörösfejű gébics rendkívül ritka kóborló, esetenként fészkelő faj hazánkban. Dél-Európában, valamint Közép-Európa néhány területén költ, ezen kívül Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Kis-Ázsiában is megtalálható. Kerüli a zárt erdőket, inkább a sűrű, bokros hegyoldalakat, száraz pusztákat, félsivatagokat kedveli. Úgynevezett vártamadár, azaz egy kiemelkedő pontról lesi rovarzsákmányát, amit leginkább talajon kap el. Rokonaitól, például a nálunk meglehetősen gyakori tövisszúró gébicstől eltérően nem jellemző rá, hogy élelmét tövisekre felszúrva raktározza.

Az alig 16 éves Bán Noémi hobbija a madarászás és a madárfotózás. A hétvégén éppen új kameráját tesztelte a Nyomáson, ami igen szerencsés választásnak bizonyult.

Fotó: Bán Noémi

Közben a szülei (édesapja az igazgatóság informatikai csoportvezetője) sem tétlenkedtek, hogy teljes legyen a hétvégi, „családi ritkafaj-lista”. Ők a tarka pettyeskosbor egy példányára bukkantak a Nyárlőrinci-erdőben, melynek alföldi megjelenései meglehetősen szokatlanok, írják a cikkben.

Ez a kistermetű, mészkedvelő orchideafaj a sziklagyepeket, karsztbokorerdőket, füves lejtőket kedveli, kiskunsági felbukkanásai ezért kifejezetten említésre méltóak. Bán Csaba és felesége, Bánné Varga Klára Noémi (no és említsük meg a velük tartó Gesztenye nevű kutyát is) kifejezetten „erősek” a tarka pettyeskosbor megtalálásában, mivel öt évvel ezelőtt, 2015-ben szintén ők azonosították a faj egy példányát a kecskeméti Csalánosi-erdőben. Azt megelőzően csak 1995-ből volt egy adat a Kiskunságból, Miklapuszta északi részéről. 2017-ben Soltvadkert és Bócsa környékén találtak 15 tövet, valamint Miklapuszta déli részén egyet.

Fotó: Bán Csaba

A Nyárlőrinci-erdő Natura 2000-es erdőssztyepp tölgyes, többször is tartogatott már meglepetéseket. Találtak már itt szép szellőrózsa állományt, tavaly a vetővirág hatalmas új állományát, de a tarka pettyeskosborra nem számítottak.

Ha nevetni szeretnél, itt egy válogatás az év legviccesebb természetfotóiból
A koronavírus-járvány idején talán arra van a legnagyobb szükségünk, hogy felhőtlenül nevessük.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik