Virágzó vidékünk

Elkezdődtek a szedd magad akciók, szájmaszk viselését kérik az eperföldeken

Idén minden gazdaságba érdemes odatelefonálni és tájékozódni az aktuális szabályok, előírások miatt.

Május legvégén, június legelején minden évben eljön az időszak, mikor szabadföldi epret szedhetünk magunknak a szedd magad akció keretein belül. Az idén is így lesz, bár kicsit másképp, mint ahogy azt megszoktuk.

Az előző hónapok rendhagyó körülményei, a koronavírus és az időjárás egyaránt rányomják bélyegüket az idei szezonra. Április végén még az sem volt biztos, hogy egyáltalán lesz-e lehetőség szedd magad akcióra. Mára látszik, hogy szigorú szabályok betartása mellett van lehetőség az eperszedésre, azonban mielőtt valaki elindul, mindenképpen érdemes tájékozódnia – sok esetben ugyanis hiába utazik szamócáért az, aki nem tájékozódik előre.

Mire kell odafigyelni?

Először is, mindenképpen utána kell kérdezni telefonon a kinézett helytől, hogy érdemes-e elindulni! Idén sok gazdaságba nem lehet bejelentkezés nélkül érkezni, erre egyrészt a vírushelyzet, másrészt az időjárás okozta lassabb érés miatt van szükség. A már megnyitott eperföldek közül sok helyen az első szedők ,,letarolták” a földeket, így most meg kell várni, hogy a még zöld szamócák megérjenek.

Minden föld esetében tájékozódni kell arról is, milyen védőfelszerelést kér a hely, és, hogy van-e időkorlátozás, egyes helyeken ugyanis a védett korúak máskor szedhetnek szamócát, mint a többiek.

Fotó: Pixabay.com

A szamócatermesztést nem befolyásolta a vírus megjelenése, sokkal inkább a hetek óta tartó csapdékhiány és szárazság ellen kellett megoldást találni. A szedések időpontját legfőképp az időjárás befolyásolja. Úgy kalkuláltunk, hogy május végén, illetve június elején, vásárlóink már biztosan tudjanak szamócát szedni a ,,Szedd magad” keretében. Nem írjuk elő a kötelező maszk és kesztyű használatot, de mind a vásárlóink, mind pedig a mi egészségünk védelmének érdekében ajánlott a viselésük. Relatív értelemben vett nagy szabadföldi területről van szó, ezért a 1,5-2 méteres távolság is tökéletesen tartható. Nem beszélve arról, hogy a friss levegőn csökken a fertőzésveszély. Reméljük, hogy a járványhelyzet ellenére, a tavalyihoz hasonlóan jól zárjuk az idei szamócaszezont

– mondta el kérdésünkre a székesfehérvári Borbás Kerttől Szücs Milán.

Győrzámolyon üzemelő Pista bácsi eperföldjén is elkezdődik a szezon:

Kedves Eperimádók!
2020. május 26-án, KEDDEN reggel 8:00 órakor megnyitja kapuját Pista bácsi Eperföldje Győrzámolyon. A NYITVATARTÁS reggel 8:00-tól este 19:00-ig tart.
Koronavírussal kapcsolatos információk!!!
Mindenki saját felelősségére léphet be az eperföld területére!!!
– Maszk használata a pénztárnál KÖTELEZŐ, az eperföld területén AJÁNLOTT
– időkorlátozás nincs, minden korosztály látogathatja az eperföldet az egész nyitvatartási idő alatt,
– az ajánlott távolságot kérjük mindenki tartsa be, saját és mások egészsége érdekében,
– maszkról és fertőtlenítőről mindenkinek magának kell gondoskodni.
Az előző évek tapasztalata alapján többször kell érési szünetet tartani, mely nagyban függ az időjárástól. Így kérünk mindenkit, hogy mielőtt elindulna hozzánk, nézze meg a facebook oldalunkat, hogy az adott napon nyitva vagyunk, vagy sem. Szeretettel várunk mindenkit

– írták facebook oldalukon.

Eperország Kft. több földje is megnyitotta kapuit, például a Rajka (új) és a Rajka (régi) föld is. Náluk vannak kötelező korlátozások:

  • Reggel 9-12 óra között csak 65 év felettiek mehetnek be eperföldjeikre.
  • Kötelező a maszk viselése!
  • Kötelező a 2 méter távolság tartása egymás között. Ez nem vonatkozik az egy háztartásban élőkre.
  • Az eperföldekre itt nem kell előre bejelentkezni! Abdán idén nincs föld, a mosonmagyaróvári pedig zárva van.

A Lajosmizsén lévő gazdaság előzetes bejelentkezést kér az odalátogatóktól:

Kérek mindenkit, hogy bejelentkezés nélkül ne jöjjön hozzánk epret szedni. Nem érik az eper olyan tempóban, mint azt megszoktuk az elmúlt években. Ennek az az oka, hogy hideg van éjszaka.
Mi nem eperföld vagyunk, ahol ipari méretekben termelnek, hanem egy apró kis tanya, ahol élünk, dolgozunk. Boldogságunk védelmében és annak érdekében, hogy mindazoknak, akik ellátogatnak hozzánk biztosítani tudjuk az itt eltöltött nyugodt időt, továbbra is fenntartjuk a bejelentkezés formáját

– írták az Egy kis tanya közösségi oldalán.

Az Erdbeerland-Hungária Kft. több földjén is igazi embertömeg szedte az epret az elmúlt napokban. Az érdeklődés hatalmas volt, a közösségi oldalon sokan írták, hogy még a félig érett vagy zöld epreket is tarolták, így most mindenképpen érdemes várni.

Kedves Érdeklődők!
Földjeinket jelenleg nagyon megszedték, így nagyobb mennyiség szedésével mindenképpen érdemes várni 1-2 hetet. Amint ezzel kapcsolatban bármi változás történik tájékoztatjuk Önöket

posztolta a kft.

Gencsapátiban is kezdődik a szezon, a közösségi oldalon közzétett információk szerint nyitnak a földek. Náluk is kötelező a szájmaszk, a biztonságos távolság betartása.

További földterületekről a szeddlemagad.hu vagy a Gyümölcsvadász oldaláról érdemes tájékozódni, de még egyszer kérünk mindenkit, mielőtt elindul, mindenképpen telefonáljon és érdeklődjön az aktuális helyzetről.

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Így készül a látványos szamócatorony: mindenkit levesz a lábáról
A kreativitás határtalan, főként, ha eperről van szó!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik