Június 30-án háromhektáros területen megnyílt a Bábolna Strand- és Termálfürdő, amelyben három termálmedence, élmény-, gyermekmedence és szauna kínál kikapcsolódási lehetőséget nyáron közel ezer, télen pedig 340 látogatónak, írta az MTI.
A teljes beruházás költsége 3,5 milliárd forint, ebből a település egymilliárd forintot uniós támogatásként kapott, 1,2 milliárd forint hitelt vett fel, 1,3 milliárd forintot pedig saját költségvetéséből biztosított.
A strand vonzerejét növeli a mellette 10 hektáron kialakított szabadidőpark és csónakázótó, amely a korábbi téglagyár elhanyagolt és kihasználatlan területén valósult meg
– mondta az átadáson Horváth Klára polgármester, hozzátéve, hogy a fejlesztés része egy metángázas kiserőmű megvalósítása, amely a vízben található energiahordozót elégetve hőt és villamos energiát termel.
A medencéket tápláló kút 1290 méteres mélységből feltörő 38-40 Celsius-fokos nátrium-kloridos és hidrogén-karbonátos hévize jodid-ion tartalma miatt keringésjavító és gyulladáscsökkentő hatású, így mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek kezelésére, illetve ivókúraként is alkalmazható.
Jelenleg a járványügyi szabályok figyelembevételével egy időben csak 525-en látogathatják a strandot, ahol 200 négyzetméteres élménymedence, gyermekpancsoló és 100 négyzetméteres spray-park fogadja a vendégeket.
A későbbiekben további három, összesen 220 négyzetméteres téli-nyári termál- és gyógymedencével, szaunával, masszázzsal és sóterápiára is alkalmas gőzkabinnal bővül a szolgáltatások köre.
A fürdőhöz kapcsolódóan kihagytak egy közel ötezer négyzetméteres területet, ami a leendő tanuszoda helyszínéül szolgálhat majd. Az állam ígérvényben biztosította a várost a tanuszoda megépítéséről, melyben egy tanmedencét és egy úszómedencét alakítanának ki
– közölte a polgármester.
Bábolnán 1983-ban a mezőgazdasági kombinát vezetője, Burgert Róbert fúratott két kutat, olajat keresve. Az egyikből 600 méter mélyről 38 fokos, a másikból pedig 1200 méterről 51 fokos termálvíz tört felszínre. A melegebbik kút vizét próbafürdetések nyomán gyógyvízzé nyilvánították, de akkor nem hasznosították.
Kiemelt kép: Facebook/Bábolnafürdő