Ha valaki Karl May regényein nőtt fel, annak a fejében él egy világ a Vadnyugatról, ahol poros kisvárosokban cowboyok isszák a tüzes vizet, ahol indiánok hangtalanul osonnak mokaszinjaikban, ahol mindennapos a vonatrablás, az akasztás, és ahol olyan hősök teremtenek igazságot, mint Old Shatterhand és Winnetou.
Azt hihetnénk, ezt a hangulatot itthon nem lehet átélni, hiszen Amerika messze, és annak a kornak is régen vége. Ám nincs igazunk. Létezik ugyanis Magyarországon egy kis Vadnyugat.
Komárom-Esztergom megyében, a Kisbéri járásban található Császár. Aki erre jár, és végighalad a falun, eltéveszteni sem tudja Henryxcityt – a westernvárost, ahol életre kel minden, amiről valaha olvastunk.
Henryxcityben Henryx sheriff tart rendet. A Magyarországon egyedülálló westernváros azzal a céllal jött létre, hogy aki szeretné, a számunkra ismeretlen, letűnt történelmi korszakot megismerhesse és átélhesse.
Tóth Henrik, azaz Henryx seriff 29 éves kora óta ingázik az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között, s büszkén vallja, mindkét ország az otthona. Bejárta Arizonát, Nevadát, Californiát, egy napon pedig úgy gondolta, a megismert kultúrát elhozza Magyarországra. Kezdetben ezt a saját örömére tette, mert szerette volna körülvenni magát Amerikából hozott tárgyakkal itthon is, aztán Császáron megépült az első ház, majd még egy és még egy, s hamarosan körvonalazódni kezdett a westernváros.
Amit kezdetben magamnak építettem, másokat is érdekelni kezdett, így megnyitottam a nyilvánosságnak. Mára a város kinőtte magát. Henryxcityben található étterem, indián- és western múzeum, vasútállomás életnagyságú gőzmozdonnyal, vagonnal, amely múzeum és kávézó is egyaránt. Lehet célba dobni, és Henryxcity egyik különleges szolgáltatása az egész évben kipróbálható rodeóbika
– mondta el a seriff.
Henryxcity múzeumaiban 95 százalékban az USA-ból, a Vadnyugatról származó tárgyak vannak, ezek révén bárki betekinthet a rég letűnt, titokzatos világba. S akinek ez nem elég, hétvégén átélhet igazi vonatrablást, lótolvaj akasztást, hiszen a westernvárosban szombatonként és vasárnaponként 10 órától óránként közlekedik Magyarország egyetlen western show kisvasútja, és ropognak a főtéren a fegyverek is, hiszen hétvégén 14 órától kezdődik a rendhagyó lótolvaj akasztás.
A hangulat, a látvány pont olyan, mint amilyennek elképzeljük. Aki Henryxcitybe látogat, garantáltan úgy érzi magát, mintha visszacsöppent volna az időben és sok ezer kilométerre lenne az otthonától. Ki lehet próbálni a börtönkocsit, de a vonaton is találhatunk rabszállítót. Híres banditák sírjai mellett sétálhatunk, közben mindenhol korabeli használati tárgyakkal ismerkedhetünk.
Mindezért az élményért a seriff belépőt sem szed, a westernváros teljesen ingyenesen látogatható, csupán a vonatozásért és az étteremben kell fizetni, valamint akkor, ha Henryxcityben fesztivál zajlik, mert fesztiválok idején a belépés nem ingyenes.
Saját élményemre támaszkodva elmondhatom: ha valaha olvastál indiánregényeket, és szereted annak hangulatát, Henryxcity neked való, ne hagyd ki!
Kiemelt kép: Sokszínű Vidék