Virágzó vidékünk

58 méter hosszú mesekerítést festettek Üllőn

Összesen 64 önkéntes dolgozott a remekmű megvalósításán.

A Pest megyei kisváros, Üllő egyik látványossága lett a Cigri Szabadidőparkban, a Pávay-Vajna utcai játszótéren kialakított mesekerítés, mely méretével alighanem párját ritkítja az országban: 58 méter hosszúságban láthatók mesefigurák, mesékből kölcsönzött jelenetek.

A csupasz és szürke betonfal lefestésének ötlete július elején egy helyi lakos ötlete volt. Gera Béla Miklós festőművész két művésztársával, Medvedovszky Annával és Sajtosné Öllei Andreával – aki a helyi iskolában rajztanár – “vevők voltak” a kezdeményezésre. Megtervezték, majd két éjszakán keresztül felrajzolták a mintákat a csupasz betonkerítésre.

Az ötletgazda, Illing Zsolt
A projekt művészeti vezetői: Medvedovszky Anna, Gera Béla, Sajtosné Öllei Andrea

Számítógépen terveztük, majd 28 alapszínnel, színkártyák alapján olyanra festettük az 58 méter hosszú és 2 méter magas beton kerítést, amilyen a mesékben is látható. Tudomásunk szerint ilyen kültéri mesekerités nincs több, ilyen nagyságban nincs az országban

– mondta érdeklődésünkre Gera Béla Miklós.

Két héten át felnött és gyerek – a helyi általános iskola tanulói – együtt festették a falat, mely így rekord gyorsasággal elkészült. Összesen 64-en dolgoztak rajta, volt, aki festett, más ételt és italt vitt a helyszínre.

Magyar mesékből indultunk ki, de vannak köztük modern, klasszikus és külföldi mesék, így például a Nagy ho-ho-horgász, a Kisvakond, Vuk, Micimackó és a Verdák is. A kivitelezés az üllői önkormányzat, valamint helyi és nem helyi vállalkozók adományaiból valósult megött létre, valamint az önkormányzat segítségével. Reméljük más településeket is inspirál a jövőben a mi kezdeményezésünk

– tájékoztatta portálunkat Medvedovszky Anna.

A régmúltban már megfestett képhez illesztettük a további mintákat. Így a víz festésével kezdtük, és ezt követték a mesefigurák, amik összefonódnak jelenetekkel. Ezáltal egy összefüggő képsort láthatunk. Ebben a csodálatos alkotásban az Üllői lakosok; gyerekek, felnőttek egyaránt részt vettek. Fantasztikus volt látni a több generáció együttműködését

– mesélt a munkálatokról Sajtosné Öllei Andrea.

Az ünnepélyes átadást július 17-re tervezték, ám az esős időjárás elmosta a programot. Bízva az “égiek támogatásában”, az ünnepséget július 31-re halasztották, amikor megköszönik minden közreműködő segítségét, lesz bábszínházi előadás a gyerekeknek és amolyan batyus bál, sütivel, üdítővel és rágcsálni valóval.

Nézzünk bele közelebbről a mesékbe!

A cikkben látható fotókat Medvedovszky Anna készítette.

Csodaszép játszóteret varázsolt unokájának a garabonci nagyapa
Minden gyerek ilyen mesevárról, saját játszó birodalomról álmodik.
Olvasói sztorik