Virágzó vidékünk

4 szoborpark a Dunántúlon, amit érdemes felvenni a bakancslistára

A szoborparkokban sétálva kicsit olyan érzésünk lehet, mintha kiállításon járnánk a szabad ég alatt.

Rohanó mindennapjainkban szinte észre sem vesszük, mennyi szobor vesz körbe minket. Áll egy az árnyas fa alatt, egy másik a tér közepén. Megemlékszik egy bronz szobor híres költőnkről, egy másik pedig egy ütközetről, vagy, mint Székesfehérváron, egy bronzszobor emlékszik meg Kati néniről, a fertályos asszonyról, akinek szerencsét hoz, ha megsimogatjuk az orrát.

Nem csak magányosan álló szobrok léteznek, az országban megtalálható számos szoborpark is. Ezeken a helyeken több azonos témájú szobrot találhatunk és csodálhatunk meg. Köztük sétálva kicsit olyan érzésünk lehet, mintha kiállításon járnánk, csak éppen a szabad ég alatt.

Összegyűjtöttünk négy szoborparkot a Dunántúlon, amiket mindenképpen érdemes legalább egyszer megézni.

Szoborpark – Nagyharsány

Nonfiguratív szobrok sokasága várja azokat, akik Szársomlyó–hegy elhagyatott kőbányájában található szoborparkhoz ellátogatnak. Az 1968-ban létrejött Baranyai Alkotótelepen készült szobrok közül minden alkotótól egy az itteni szoborparkba került, ez adta a park alapját. Az egyre több és több alkotást végül az 1980-as évek elején kiállítássá rendezték.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dora669 (@dora669) által megosztott bejegyzés, Okt 18., 2017, időpont: 2:37 (PDT időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szeifert Natália (@szeifert.natalia) által megosztott bejegyzés, Jún 26., 2020, időpont: 3:11 (PDT időzóna szerint)

A Nagyharsányi Szoborpark, melyben körülbelül 130 nonfiguratív alkotás áll, azért is jelentős, mert hazánkban először itt kaptak lehetősége a szobrászok arra, hogy teljesen szabadon kísérletezzenek. Így születtek meg a nagyharsányi és beremendi szürke mészkőből készült szobrok, amelyek együttese 2009-ben műemléki védettséget kapott.

Körülbelül kétszáz hazai és külföldi művész dolgozott itt az eltelt évek alatt, alkotásaiknak méltó hátteret ad a kőbánya mészkőrétegekből álló meredek fala.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szécsi Róbert (@szecsirobert) által megosztott bejegyzés, Júl 26., 2020, időpont: 10:53 (PDT időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mozaik Múzeumtúra (@mozaikmuzeumtura) által megosztott bejegyzés, Okt 3., 2019, időpont: 5:31 (PDT időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

hoszamo 🇭🇺 (@hoszamo) által megosztott bejegyzés, Márc 12., 2019, időpont: 1:38 (PDT időzóna szerint)

Kézfogás szoborpark – Balatonalmádi

A Kézfogás-Európa szoborpark egy kulturális és turisztikai létesítmény Balatonalmádiban. A Balaton északi partjának legnagyobb szoborparkja ez, ahol magyar és külföldi szobrászok művei láthatók. Az ötlet Veszeli Lajos festőművész nevéhez köthető, az ő javaslatára a Szent Erzsébet ligetben (ahol már korábban is több szobor állt) szoborparkot hoztak létre.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rita Molnár (@mritus92) által megosztott bejegyzés, Szept 13., 2020, időpont: 9:45 (PDT időzóna szerint)

Maga a park 2013-ban nyílt meg, a kiállított művek közé klasszikus szobrok és nonfiguratív térplasztikák egyaránt kerültek.

A szobrok egy része időnként cserélődik, és az adományozásoknak hála számuk folyamatosan nő.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tamás (@mr.asharu.phinix) által megosztott bejegyzés, Júl 15., 2018, időpont: 8:21 (PDT időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

M@rj@n (@redlermrjn) által megosztott bejegyzés, Ápr 7., 2019, időpont: 11:24 (PDT időzóna szerint)

Kupa-Koppány vezér emlékpark és szoborpark – Szólád

A Somogy megyei Szóládon, Balatonföldvártól negyedórára található Kupa-Koppány vezér szoborpark kilenc stációjával a teljes honfoglalás előtt tiszteleg és ezzel együtt az ősmagyarságnak állít emléket. A hely gyógyító erejéről ismert, egyes legendák szerint maga Koppány vezér itt van eltemetve.

Megtalálható itt Attila, Koppány, Babba Mária és a Magyar táltos szobra, Csaba királyfi székely kapuja, Baján kagán köve, a Veronika harangláb, a Kettős kereszt, és a Mónika kilátó, összesen kilenc emlékmű.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Balatonföldvár (@balatonfoldvar_tourism) által megosztott bejegyzés, Máj 10., 2016, időpont: 1:05 (PDT időzóna szerint)

A Kupa-Koppány vezér emlékpark, szoborpark, kegyhely, búcsújáró hely jellegű: a „Szkíta Golgota”, gyönyörű környezetben. Egyik oldalról látható a Balaton panorámája, a másikról dombos-erdős meseszép táj látszik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kiss Endre (@csendre) által megosztott bejegyzés, Ápr 4., 2017, időpont: 11:43 (PDT időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ORSZÁGKÉP (@orszagkep) által megosztott bejegyzés, Júl 5., 2019, időpont: 3:27 (PDT időzóna szerint)

Mesepark – Füle

A Balaton és Székesfehérvár között, egy kis faluban, Fülén népesült be szobrokkal nem is olyan régen egy falu széli fás terület. Tündér, sárkány, boszorkány figyel a fák közül, hála a láncfűrészes fafaragóknak, akik augusztus legelején gyűltek össze, hogy fantáziavilágunk lényeit megalkossák.

Fotó: Sokszínű Vidék

Az egyedi meseparkban jól megfér egymás mellett a szatír és a maci, a manóodú és a sárkány. Minden alkotás varázslatos és részletgazdag, szinte életre kel.

A mesepark tehát nagyon új, de hála a hazai és nemzetközi láncfűrészes fafaragóknak, akiket Bánt József, Gáborecz István, Hadaró Szabolcs és Katona Szonja hívtak össze egy alkotótáborba, mostantól bárki megcsodálhatja az év minden napján.

Galéria
Fotó: Sokszínű Vidék

 

Kiemelt kép: Sokszínű Vidék

Mesebeli figurákat kelt életre a láncfűrészes fafaragó
Mókusok, medvék, fakopácsok, baglyok kerülnek ki többek között a keze alól.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik