Virágzó vidékünk

Mélykúti júdásfa lett az év fája 2020-ban

A győztes fa képviseli Magyarországot az Év Európai Fája megmérettetésen.

Az Ökotárs Alapítvány idén is meghirdette az Év Fája versenyt, mellyel a környezetünkben élő fákra, a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére hívta fel a figyelmet.

A versenybe bárki nevezhetett az adott fával kapcsolatos történet kíséretében, mellyel kifejezte, hogy az adott fa miért fontos az őt nevező közösségnek. A fa kora, szépsége és mérete nem volt fontos, előnyt jelentett  azonban, ha őshonos, közterületen áll, vagy a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik.

5 millió fa elültetésére készül Jane Goodall
A magyarországi Jane Goodall Intézet is csatlakozik az akcióhoz.

Az idei évben 38 fát neveztek az Év Fája versenybe az ország különböző pontjairól. A zsűri 10 fát juttatott a döntőbe, melyek közül közönségszavazáson dőlt el,  közülük melyik kapja az Év Fája elismerést.

Az év fája a közönség szavazati alapján 2020-ban a mélykúti templomdombon álló júdásfa lett.

A győztes fa képviseli Magyarországot az Év Európai Fája megmérettetésen.

Két különdíjat is átadtak. A Hős Fa címet a balatonszemesi Bagolyvári Promenád gesztenyefasor nyerte, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a debreceni Déri téri kocsányos tölgy kapta.

Kiemelt képünkön az év fája, a mélykúti júdásfa.

Az elárasztott falu őre lett az Európai Év Fája 2020-ban
A fenyőfa lenyűgöző bizonyítéka annak is, hogyan képes ellenállni a természet az éghajlatváltozásnak és az emberi tevékenység hatásainak.
Olvasói sztorik