Virágzó vidékünk

Rekordszámú látogatót vonzanak a hazai kastélyok és várak

A műemlék kastélyok és várak, valamint kastélykertek és parkok szeptember végéig csaknem 150 ezer érdeklődőt fogadtak.

Közel ötven százalékkal többen látogatták meg az idén augusztusban a hazai kastélyokat és várakat, mint az előző év hasonló időszakban, írta az MTI.

Nem törte meg a járvány a belföldi turisztikai látogatókedvet a júniusi újranyitás óta

– közölte Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Ugyan a világjárvány miatt tavasszal csaknem 3 hónapra bezártak az épített örökségek, a hazai kastélyok, várak, műemlékek, de június óta folyamatosan dőlnek meg az egy évvel ezelőtti látogatószámok.

Az idei nyári turisztikai szezon látogatószámainak adatai meghaladták a várakozásokat, annak ellenére is, hogy  a járványügyi korlátozásoknak eleget téve jelentősen csökkenteni kellett az épületekbe egy időben beengedhető vendégek létszámát

– mondta Glázer Tamás.

Példaként említette a Siroki Várat, az Edelényi Kastélyszigetet, a füzérradványi Károlyi-kastély parkját, a tiszadobi Andrássy-kastélyt, a létesítmény éttermét és grillteraszát, a Majki Kamalduli Remeteséget és az ozorai Pipó-várkastélyt, mert ezeken a helyszíneinken az idei nyári hónapokban kiugróan magas volt a látogatószám.

Megújulnak a Zempléni-hegyég csodálatos várai
A zempléni és abaúji várak megújult külsővel, felújítva fogadhatják a látogatókat jövő év végétől.

A hazai műemlék kastélyok és várak, valamint kastélykertek és parkok szeptember végéig csaknem 150 ezer érdeklődőt vonzottak. Júliusban 35 százalékkal, augusztusban 48 százalékkal, szeptemberben pedig közel 20 százalékkal többen látogatták meg a NÖF fenntartásában lévő műemlékeket, mint tavalyi év hasonló időszakában úgy, hogy ráadásul több létesítmény felújítás alatt van.

Az idén nyáron bevezetett, különböző kedvezményeket és exkluzív tartalmakat biztosító Kastélykártya program méltán népszerű a látogatók körében, hasonlóképpen sikeres az épített örökség világából különlegességeket, érdekességeket bemutató, a nagyközönség számára a helyszíneken ingyenesen elérhető MŰ/emlék című kastély- és vármagazin kiadása is

– említette az igazgató.

Az ügyvezető igazgató az idei év legjelentősebb eseményének nevezte, hogy decemberben nyitja meg kapuit a felújított tatai Esterházy-kastély. A létesítmény a Nemzeti Kastélyprogram keretében megújulva, új látogatóközponttal kiegészülve, széles szolgáltatási struktúrával, új interaktív kiállításokkal, közösségi kulturális térként várja december elejétől ismét egyéni vendégeit és a rendezvényeket.

Kiemelt képünkön a Siroki Vár. Fotó: Facebook/Tuza Gábor

Mennyire ismered történelmi várainkat? Ebből a kvízből kiderül
Becsüljük meg ezeket a fenséges történelmi mementókat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik