Virágzó vidékünk

Megszépítik a nádtetős tájházakat Tihanyban

MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba
MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba
Várhatóan 2021 tavaszán nyitják ki kapuikat a látogatók előtt.

Felújítják a Tihanyi Tájházak két épületét, a Parasztgazda házat és a Halászcéh házat, a beruházás révén így egész évben látogatható lesz a skanzen, írta a Tihanyi Visszhang.

Tihanyi gasztronómia
Skanzenba álmodott gasztronómiai időutazás Tihanyban
Van egy hely Tihanyban, ahová betérve néhány órára megáll az idő, és előbukkannak a nagyi emlékei.

A munkálatok idén februárban kezdődtek, ám a járvány közbeszólt, így nyáron zárva tartott a skanzen.

A 2015-ös nádtetőcsere óta nem történt jelentősebb felújítás a település hajdani jellegzetes népi építészetét, az itt élő népek életmódját bemutató épületeken.

Facebook/tajhaz.lap.hu Parasztgazda háza

Jelenleg a külső-belső felújítási munkálatok zajlanak, az állagmegóvó javítások mellett a mai kor elvárásainak megfelelően rehabilitálják a házakat. Az épületekben hűtő- és fűtőrendszert telepítenek, így a Tihanyi Tájházak egész évben tudnak majd látogatókat fogadni.

A turisták elől elzárt tereket korlátokkal látják el, a Parasztgazda házában acél taposórács teszi majd lehetővé, hogy a szabadkéményes konyhába betekinthessenek a látogatók.

A Halászcéh háza a Balaton környékén az egyetlen fennmaradt ilyen jellegű ház, ennek megfelelően időszerű volt már a nádfedésű, vakolatlan bazalt terméskő falazású házikó állagmegóvása.

Facebook/tajhaz.lap.hu Halászcéh háza

Megújul a kiállítási koncepció is, új látnivalók lesznek a házakban, a gyerekeket különböző élményelemek várják és modern táblagépek segítik majd az információhoz jutást.

A tájházak várhatóan 2021 tavaszán nyitnak ki.

Kapcsolódó
32 sült csülök a tihanyi kemence titka
Mondhatnánk jó árukapcsolásnak, de ez inkább a gasztronómia iránti alázat kiváló példája.
Olvasói sztorik