Virágzó vidékünk

Dömösön talált pótmamára két afrikai hiúzkölyök

BirdMania Madárpark és Természetvédelmi Mentőhely
BirdMania Madárpark és Természetvédelmi Mentőhely
Felnőtt korukban helyből akár négy méter magasra is felugornak.

Márton András, a dömösi BirdMania Madárpark és Természetvédelmi Mentőhely vezetője több állatokkal kapcsolatos történetet megosztott már a Sokszínű vidék olvasóival.

A természet és az állatok iránt elkötelezett szakember egyebek között mesélt Macusról, a mentőhelyen élő röpképtelen gólyáról – akihez már négy alkalommal tért vissza teleléséből a párja -, elmondta azt is, miért szerveztek a gólyabarátok tüntetést a libanoni nagykövetség elé, és megosztotta azt a történetet is, amikor elmentek szavazni egy választáskor, és őzgidával tértek haza.

Most pedig itt az újabb kedves sztori: a dömösi mentőhelyen két afrikai sivatagi hiúz felnevelését vállalta pótmamaként Márton András.

Kapcsolódó
Hiúzt látni szinte lehetetlen
Éles szeme, kitűnő hallása biztosítja számára azt, hogy már messziről észlelje az ember közeledését és még időben, hangtalan puha lépteivel elhúzódjon.

Egy szomszédos országban élő, macskafélék tenyésztésével foglalkozó barátom keresett meg azzal, hogy egy afrikai sivatagi hiúz három kölyöknek adott életet, de a mama kidobta a kicsiket, nem szoptatja azokat. Mivel neki nincs ideje és kapacitása a kölykök táplálására, segítségemet kérte, én pedig elvállaltam a pótmama szerepét

– mesélte a Sokszínű vidék érdeklődésére az állatmentő.

BirdMania Madárpark és Természetvédelmi Mentőhely

A hiúzkölykök 24 órán belül Dömösre érkeztek, de közülük az egyik – mint az állatorvosi boncoláskor kiderült: veleszületett súlyos betegség miatt – elpusztult, a másik két jövevény táplálása viszont azonnal megkezdődött.

A kicsiket inkubátorba tettük és anyatejpótló táppal cumisüvegből etettük, illetve etetjük jelenleg is őket. Az első 48 óra eléggé húzós volt, mert leállt a kölykök szopóösztöne, de aztán helyreállt a világ rendje, azóta szépen cseperednek. Január 26-án születtek, tehát lassan háromhetesek. 3-4 óránként esznek, hamarosan elérik a 700 grammos súlyt

– mondta Márton András.

Miután közepesen veszélyes vadállatokról van szó, a hazánkban hatályos törvény értelmében bejelentették a két afrikai sivatagi hiúz érkezését, melyet a hatóság tudomásul vett, majd ennek tényét ellenőrizte is, és mindent rendben talált. Csak érdekességként: ilyen állatokat csak szökésbiztos körülmények között lehet és kell tartani.

Nagyon barátságosak és cukik ezek az egzotikus cicák, egyre elevenebbek, szépen fejlődnek, már a fülük is „hiúzos” formát öltött. Azt tudni kell róluk, hogy felnőtt korukra elérik a 12 kilós súlyt, 4 méter magasat tudnak helyből ugrani és a saját testsúlyuk háromszorosát képes zsákmányolni. Szóval ha valaki ilyenről álmodozna, jobb tudnia, ezek a cicusok nem aranyosan doromboló házimacskák

– tájékoztatta portálunkat a szakember.

Mint megtudtuk, a két egzotikus afrikai sivatagi hiúzkölyök április közepén-végén kerül vissza eredeti gazdájához.

Kapcsolódó
Hiúz bukkant fel a nógrádi erdőkben
Éjszaka és nappal is rögzítette mozgását a kihelyezett kamera.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik