Virágzó vidékünk

Szokatlan jelenség: kivirágzott tavasszal az őszi kikerics

Bődör Bence / BfNPI
Bődör Bence / BfNPI

A kis-balatoni természetvédelmi őrszolgálat lett figyelmes a rózsaszínes-lilás virágokra, amelyeket ugyan jól ismerünk, de nem márciusban, olvasható a Balaton-felvidéki Nemzeti Park honlapján.

Kapcsolódó
Virágzik hazánk egyik legmérgezőbb növénye, az őszi kikerics
Nem véletlen, hogy népi nevei között a közismert őszike mellett a kutyadöglesztőfű is szerepel.

Mint írják, az őszi kikerics (Colchicum autumnale), nevének megfelelően, augusztus és október között virágzik, tavasszal a hosszú, fényes, harsogóan zöld levelei hajtanak ki. A lándzsa alakú levelek között bújnak meg az előző évi virágokból fejlődő toktermések, ezek szintén tavasszal törnek a talajfelszín fölé. Nyárra mind a levelek, mind a termések elszáradnak. Gömbölyű magjai éretten sötétbarnák, kemények, frissen ragadósak, terjesztésüket hangyák végzik.

A levelek által tavasszal termelt tápanyagok a föld alatti hagymagumóban raktározódnak. Ebből a tartalékból fejlődik – általában kora ősszel – a többnyire hat szabad lepel alkotta virág.

Ezt az érdekes egyedfejlődést régen a „filius ante patrem” kifejezéssel jellemezték, amely annyit tesz: a fiú megelőzi az apát, ezzel utalva arra, hogy az adott naptári évben a magvak a virágok előtt lesznek láthatóak. Tavaszi virágzása nem ismeretlen, de szokványosnak semmiképp sem mondható, közölték.

Bődör Bence / BfNPI

Az őszi kikerics termőhelyei az üde rétek, mocsárrétek, nyirkos talajú kaszálók, irtások. A Dunántúlon nem ritka, az Alföldön szórványosan fordul elő. Európában a Brit-szigetektől a Balkán-félszigetig találkozhatunk vele.

A legenda szerint a kikericsfélék, így e növény elnevezése Kolkhisz ókori királyságból (mai Grúzia területe) származik, ahol a méregkeverő királylány, Médea, őszi kikericset használt főzeteihez. A növény minden része mérgező. Az érett magból kivont kolchicint a növénytermesztésben használják, valamint az orvostudomány is foglalkozik vele rákgyógyászati kísérletekben.

Kapcsolódó
Felfedezték a világ legcsúnyább orchideáját
2020-ban összesen 156 új növényfajt írtak le.
Olvasói sztorik