Mint arról a napokban beszámoltunk, özönlenek a turisták az Esztergomhoz tartozó Pilisszentlélekre a „Mi kis falunk” sorozat indulása óta, és az egyre nagyobb autóforgalom egyre több gondot is okoz, mivel a zsáktelepülés útszakaszainak várakozás céljára történő igénybevétele korlátozott.
A helyiek elmondása szerint egy-egy forgalmasabb hétvégén a parkoló autóktól alig lehet közlekedni, mert a kapualjakba is beállnak, de előfordult már az is, hogy a szűk utcán feltorlódó autóforgalom és sűrűn parkoló kocsik miatt beragadt a menetrend szerinti busz is.
A kemma.hu cikke szerint a rendőrök a forgalmasabb időszakokban rendszeresen járőröznek a faluban, főképp a helyes parkolásra és a maszkhasználatra figyelnek. De eddig lehetőség szerint csak figyelmeztették azt, aki nem tartja be a szabályokat.
Most viszont újabb tájékoztatást adtak a Pilisszentlélekre látogatóknak. Közleményük szerint a település „behajtani tilos” és „megállni tilos” jelzőtáblával ellátott útszakaszain, valamint a buszforduló teljes területén (amely egy kereszteződés) történő szabálytalan megállást folyamatosan ellenőrzik a város közterület-felügyeletével közösen.
Mint közölték, ha szabálysértést észlelnek, a parkoló járművek tulajdonosai bírság kiszabására számíthatnak.