Virágzó vidékünk

Méhekre veszélyes repcemezőket semmisítettek meg Baranyában

Pixabay.com
Pixabay.com
A beporzó rovarok védelme kiemelten fontos feladat.

Helyi méhészek jelzései alapján több virágzó és virágzás előtt álló repcetáblából is mintát vettek múlt héten a Baranya Megyei Kormányhivatal növényvédelmi szakemberei, adta hírül a nébih.

A vizsgálatok célja az volt, hogy megállapítsák, az adott növényállományok kockázatot jelenthetnek-e a beporzó rovarokra, méhekre. A Nébih laboratóriumi eredményei és kockázatbecslése alapján öt esetben kellett a hasznos rovarok védelme érdekében elrendelni a növények megsemmisítését.

A kimutatott növényvédőszer-maradék egyértelműen szabálytalan növényvédelmi technológia eredményeként jelenhetett meg.

Kapcsolódó
Újrahasznosítják a műanyagot a vadon élő méhek
Szinte hihetetlen, de a fészkek építéséhez szedik össze.

A beporzó rovarok védelme az élelmiszerlánc-biztonság szempontjából is kiemelten fontos feladat. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME), a Nébih és a megyei növény- és talajvédelmi hatóságok 2012 óta rendszeresen célzott monitoring vizsgálatokat folytatnak a virágzó kultúrákban. A közös akciók célja, hogy kiszűrjék a méhekre kockázatot jelentő, szabálytalanul kezelt növénykultúrákat.

Az évi mintegy 60-100 mintából átlagosan 5-10 esetben bizonyosodik be a szabálytalan szerhasználat és sikerül kiszűrni kockázatos területeket

– áll a közleményben.

A múlt héten mintázott húsz Baranya megyei területből ötnél igazolták a Nébih laboratóriumi eredményei, majd kockázatbecslése, hogy veszélyt jelentenek a méhekre. A Baranya megyei hatóság haladéktalanul elrendelte az érintett, egyértelműen szabálytalan technológiával kezelt, repcetáblák felszámolását.

Fontos tudni, hogy a szabályos, a növényvédő szerek címkéjén előírtaknak megfelelően végzett növényvédelmi tevékenység nem jelent kockázatot a házi méhekre és a vadon élő beporzó szervezetekre

– írja a nébih.

Szerencsére az általános tapasztalat is azt mutatja, hogy a termelők többsége betartja ezeket az előírásokat, így tevékenységükkel nem veszélyeztetik a méhek életét.

Ezt támasztja alá a méhpusztulások kivizsgálása során végzett technológiai ellenőrzések és analitikai vizsgálatok többsége is. A hatóságok kiemelten kezelik a méhpusztulási eseteket, melyek vizsgálata során az elhullás környezetében található, méhekre attraktív kultúrák növényvédelmi kezeléseit is mindig ellenőrzik. A bejelentett mérgezés-gyanúk kivizsgálása során évente mindössze az esetek 5-10%-ában lehet megállapítani, hogy növényvédő szer okozta a mérgezést.

Kapcsolódó
Mesterséges bölcsőkkel segíthetjük a méheket
Semmilyen szakértelmet nem igényel az összerakása, de nagy segítség lehet a dolgos méheknek.
Olvasói sztorik