Virágzó vidékünk

Jószívű támogatók segítettek a Petesmalmi Vidraparknak

Petesmalmi Vidrapark/Facebook
Petesmalmi Vidrapark/Facebook
A licitálók emberi nagyságukról tettek bizonyságot.

Túlélésért küzd az ország egyetlen vidramenhelye. A Somogy Természetvédelmi Szervezet Petesmalmi Vidraparkja egy természetvédelem alatt álló, turisták által is látogatható tórendszer a Somogy megyei Lábod község közelében. 1998-ban a Somogyi Természetvédelmi Szervezet hozta létre a területet, mely 2012-ben megkapta az Örökségünk – Somogyország Kincse elismerést. A kormányrendeletnek megfelelve, november óta zárva tartanak.

Kapcsolódó
Somogyország kincsei a tüneményes petesmalmi vidrák
Üvegkalitka mögött tartott állatokkal nem biztos, hogy olyan élményben lesz részünk, mintha testközelből élnénk meg a találkozást.

Sajnos mára minden tartalékukat felélték, ami magában is elszomorító, és a napokban további tragédia érte a parkot: tragikus hirtelenséggel elhunyt a csupaszív Töreki Tamás, aki életmentő és állatmentő mentőtisztként a park vezetőjének, Balogh Mártinak a társa, a legnagyobb támasza volt.

A Petesmalmi Vidrapark az egyetlen vidramenhely az országban: ide kerülnek állatkertekből a kis vidrák, de az emberek is figyelmesen járnak-kelnek és odaviszik azokat, ha találnak egy bajba került állatot.

Márti és a kis mentett vidrák megsegítésére Kelevíz Község Önkormányzata az önkormányzatnál készült egyedi kosarakat ajánlott fel licitre. A kosarakra nyilvánosan, vagy anonim módon privátban lehetett licitálni, a befolyó összeget pedig a Vidrapark ás Márta kapták.

Facebook

A kezdő licit 6000 forint volt, és hála a sok segítő szándéknak, végül nagyon szép összegért, 80 és 110 ezer forintért keltek el a kosarak.

Kapcsolódó
Petesmalmi Vidrapark - A béke szigete, ahol az árva vidra otthonra lel
Tisztelni kell minden élőt, mert tükör az életünk, és egyszer visszakapjuk amit adtunk.
Olvasói sztorik