Virágzó vidékünk

Új bazilikája van Magyarországnak

MTI Fotó: Varga György
MTI Fotó: Varga György

Basilica minor rangot kapott a római pápától az andocsi Nagyboldogasszony-templom. Ezzel Andocs az egri, pannonhalmi, pécsi, székesfehérvári, máriagyűdi, máriapócsi, a budapesti Szent István- és az Esztergomi Bazilika közé sorakozott fel, írja a sonline.hu.

A lap megkeresésére Werner Józsefné polgármester elmondta, a kitüntető cím feltétele, hogy a templomnak térségi vonzereje legyen.

Andocs ennek megfelel, mert nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is sok zarándok keresi fel a települést. Emellett az is szempont volt, hogy a templomban legalább egy olyan kegyszobor legyen, amelyhez valamilyen csoda köthető. Az andocsi templomban a párok gyakran imádkoznak a Szűzanyához azért, hogy gyermekkel áldja meg őket, de a gyógyulás miatt is sokan fohászkodnak

– magyarázta a település vezetője.

Elmondta azt is, tavaly ősz óta dolgoztak azért, hogy az andocsi templom a jövőben bazilikaként fogadja a híveket.

MTI Fotó: Varga György

A basilica minor rang miatt több újítást is bevezetnek majd az andocsi bazilikában. A szentszéket jelképező két kulcs ábrázolása ezután megjelenhet például a zászlón és a pecséten is, havonta pedig egy alkalommal latin nyelvű miséket is tartani kell majd.

Andocson évente tizenkétezernél is több zarándok fordult meg nálunk. Nemcsak Magyarországról, hanem Ausztriából, Németországból és Lengyelországból is ellátogatnak ide békeidőben. A bazilika mellett a tavaly megújult templomi környezet is magával ragadja a turistákat. A Rózsafüzér kertet több tucat fehér és vörös rózsával díszítették, így állítottak emléket annak az ötszáz évvel ezelőtti legendának, amikor két hatalmas angyal a kápolnát és a Szűzanya szobrát Kalocsáról Andocsra vitte.

Kapcsolódó
Ez a templom a kisalföldi város csodája
A Szent Jakab zarándokút magyarországi kegyhelye a lébényi templom, aminek a XIII. században épült falai ma is lenyűgözik az embert.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik