Virágzó vidékünk

Megkezdődött a 195. balatoni hajózási főszezon

mti/varga györgy
mti/varga györgy
8 héten keresztül indulnak a tematikus buli- és varázshajók, továbbra is elérhetőek lesznek a menetrendi- és sétahajók.

Július 3-án, szombaton megkezdődött a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) 175. hajózási főidénye, melyet a társaság idén nyáron is augusztus utolsó vasárnapjáig, 8 hétre hirdet meg, olvasható a BAHART tájékoztatójában.

Kapcsolódó
Újra közlekedik a Balaton ikonikus hajója
Az 1979-ben épült hajó több mint negyven éve szállítja az utasokat a magyar tengeren.

A 16 kikötőből induló, településeket összekötő hajózási útvonalakon intenzívebb menetrenddel, sétahajózással és programhajózási lehetőségekkel várják a hajózni vágyókat.  A társaság a 2021-es szezonban nagyszabású programsorozattal, látványos aktivitásokkal, felújított hajókkal ünnepli a balatoni hajózás 175. jubileumát.

A 2021. július 3-án kezdődő, 58 napos személyhajózási főszezonban 16 kikötőből összesen 12 útvonalon indulnak a BAHART településeket összekötő menetrendi hajójáratai, ez összesen 3.362 előre meghirdetett járatot jelent

– olvasható a közleményben.

Júliusban és augusztusban a két legkedveltebb útvonalon (Siófok-Balatonfüred-Tihany, illetve Fonyód-Badacsony) naponta összesen 6-6 menetrendi járat indul a déli és északi partról is. Ezen felül, péntek-szombat-vasárnap a késő esti órákban is elérhető lesz Siófokról Balatonfüred, illetve Balatonfüredről Siófok. A további átkelő járatok mellett a part menti hajójáratok is lehetőséget biztosítanak a tó körüli élménydús közlekedésre.

Hajóval is el lehet majd jutni Keszthelyről, vagy Balatonlelléről, Balatonboglárról Badacsonyba, Balatonboglárról akár Tihanyba is, a keleti medencében pedig minden nap Balatonalmádiból és Alsóörsről Balatonfüredre és Tihanyba

– tájékoztat a BAHART.

A Balaton-parti településeket összekötő menetrendi hajózás biztosításával a Balatoni Hajózási Zrt. célja, hogy a tónál nyaralók hajóval keressék fel és ismerjék meg a régió nevezetességeit.

A megújult menetrendi hajókon található utastájékoztató eszközökön a balatoni hajózás történelmét és a Balaton-parti települések látnivalóit, szolgáltatásait bemutató kisfilmeket ismerhetnek meg az utazók.

A nagyobb hajókon gyereksarok várja a családosokat. A kisgyermekek ingyen utazhatnak a menetrendi hajókon a KAJLA útlevéllel, míg szüleik SZÉP Kártyát is használhatnak.

Kapcsolódó
Ennyiért utazhatunk komppal a Balatonon
Június 11-től életbe lépett a nyári menetrend.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik