facebook/Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft.‎
Otthon készült

Street food őrület a Balatonnál

A food truck show a kezdetek óta, 6 éve műanyagmentes fesztivál.

50 büfékocsi leköltözött a Balatonra és közel 100 érkezik a fesztiválokra: Keszthelyre, Balatonfüredre és Tihanyba. A balatoni food truck show-kra a szervezők 200 ezer vendéget várnak.

Kapcsolódó
Nagyon várja a nyarat a balatoni fröccsbusz
A tulajdonos saját fröccsmárkát alakít ki a jövőben, reményei szerint a saját borát kínálná szódával.

Az ország legjobb food truck-jai júliusban és augusztusban levonulnak a Balaton köré. A korábbi évekhez hasonlóan mennek Paloznakra, Veszprémbe, idén lesz egy bázisuk Balatonalmádiban, és fesztiváloznak Keszthelyen, valamint Füreden is. Tihanyban, a Placcon egy egész hetes piaccal egybekötött esemény lesz a nyár közepén, az augusztus 20-i eseménysorozaton pedig a veszprémi utcazenével együtt Food Truck Show-t rendeznek.

Összesen 95 autó vesz részt a balatoni rendezvényeken, emellett 40-50 kocsi fixen leköltözött a legforgalmasabb strandokra. Úgy 200 ezer vendéget várunk az eseményeinkre, akik átlagosan 2500 forintot költenek el a büfékocsiknál

– foglalta össze számokban az idei évet V.Horváth Zoltán főszervező.

A food truck show a kezdetek óta, 6 éve műanyagmentes fesztivál és ezt hangosan hirdeti is, így a július 1-jétől hatályba lépő környezetvédelmi rendelet számukra csak megerősítés.

A piacon sok kétes minőségű eszközzel próbálják a műanyagot helyettesíteni, melyekből a legtöbb távol-keleti alapanyag nem megy át a komposztálón. Mi az első perctől kezdve növényi eredetű, minőségileg akkreditált eszközökkel szolgáljuk ki a vendégeket minden truck-ból

– tette hozzá a főszervező.

Kapcsolódó
Hat különleges koktélrecept kánikulai partikhoz
Ahogy a hőmérő higanyszála egyre feljebb kúszik, úgy kívánjuk egyre gyakrabban a hűsítő, jeges finomságokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.