Pelsőczy Csaba
Virágzó vidékünk

100 ezer hektárosra bővül Európa Amazonasa

Gazdálkodási centrumot alakítanak ki, és 250 hektáron javítják a környezet állapotát.

Uniós támogatásból valósít meg élőhelyfejlesztést a Mura-mentén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. A projekt segítségével kialakítanak egy gazdálkodási centrumot Letenye külterületén, valamint 250 hektáron a környezet állapotának javítására is sor kerül, írja az Agrárminisztérium.

Kapcsolódó
Új tanösvény épült a bioszféra rezervátumban a Mura mentén
A folyó menti pagony bebarangolása során a természet szintje ontja magából a látnivalókat.

Az idei évben számos különböző projektet sikerült a nemzeti parkoknak megvalósítani,  többek közt 320 ezer hektáron javították a természeti környezet állapotát.

Magyarország területének egyharmada maradt fenn természetközeli állapotban, ami ritka aránynak és egyedülálló kincsnek számít. Ezen értékek védelme állandó beavatkozásokat igényel, ilyen beavatkozás a Mura-mente élőhelyfejlesztését célzó projekt is.

A Mura-menti Tájvédelmi Körzetben és Natura 2000 területen megvalósuló beruházás segíti az ártéri erdőterületek élőhely-rehabilitációját, a legeltetésre szánt gyepek helyreállítását és megteremti az állattartás feltételeit

– mondta el a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, Puskás Zoltán, aki kiemelte: a területen istállórendszert, etetőteret és mobilkarámokat alakítanak ki a jövőben itt legelő szürke marha-gulya számára.

Emellett fogadóteret, irodákat létesítenek, és a terület mellett egy 3,5 kilométer hosszú tanösvény mutatja majd be a látogatóknak a hagyományos gazdálkodást és a térség természeti értékeit.

A projekt segíti a terület természetközeli állapotának megóvását és visszaállítását, hiszen a gyepkezelés és a legeltetéses állattartás mellett a beerdősült részeken a  tájidegen fajokat őshonos egyedekre cserélik.

A most zajló fejlesztés összhangban van a bioszféra rezervátum célkitűzéseivel. Hamarosan ötoldalúvá válik a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum (ahogy sokan mondják: Európa Amazonasa – a szerk.) Ezzel a döntéssel a jelenlegi 6 ezerről 100 ezer hektárra bővül a terület, és a világ első, 5 országot érintő határon átnyúló bioszféra-rezervátuma jön létre

– mondta Puskás Zoltán.

A Murafölde településein élők helyben maradását, a térség megerősítését célozza a Mura Nemzeti Program, amelybe jól illeszkedik a Letenye mellett megvalósuló fejlesztés.

A természeti értékeknek igen nagy szerepe van az aktív turizmus erősítésében, az elmúlt időszakban pedig  megnövekedett a térségbe látogató turisták száma. A gazdálkodási központ és a mellette létesülő új tanösvény lehetőséget ad arra, hogy új élményekkel gazdagodjanak és ismereteket szerezzenek a Mura-mentét felfedező vendégek.

Kapcsolódó
Öt országon átívelő bioszféra rezervátum lehet Európa Amazonasa
A cím odaítélése - hasonlóan az UNESCO világörökséghez - nagy nemzetközi elismerést jelent.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.