Virágzó vidékünk

Megkezdődik a világ leghosszabb horgászversenye a Balatonnál

facebook/balatoni hal
facebook/balatoni hal
A verseny összdíjazása 10 millió forint.

2021. október 1. és 9. között rendezik meg a IX. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyt (NBBH). Az idei, nagyszabású megmérettetésen 121 csapat több mint 500 horgásza vesz részt. A nyolcnapos, 187 órás verseny a világ leghosszabb horgászversenye, amelynek összdíjazása 10 millió forint, írta a Veszprémi Napló.

Kapcsolódó
Kifogták a Balaton legnagyobb pontyát
Az öreg vándor Balatonföldvárnál akadt újra horogra.

A Balaton 27 településén, a Déli-parton 75, míg az Északi-parton 46 helyszínen horgászhatnak a versenyzők. A nevezők 90 százalékban magyarok, de érkeznek Németországból, Szlovéniából és Romániából is horgászok.

Az idei verseny újdonságai

Az idei verseny egyik újdonsága, hogy az egy hét során maximum 180 kilogramm bojlit használhatnak a versenyzők.

 

Másrészt, míg tavaly nyolc darab nyolc kiló feletti hallal regisztrálhatták magukat a csapatok a versenybe, addig idén öt darab, 10 kilogramm feletti pontyot kell fogni ahhoz, hogy beregisztrálhassanak a küzdelembe.

 

A végső elszámolásnál a csapat által kifogott, öt legnagyobb ( 10 kg feletti ) hal összsúlya számít majd.

A verseny történetének legnagyobb halát, egy 29,175 kilós pontyot a tavalyi NBBH-n fogták Balatonmárián.

A szervezők abban bíznak, hogy idén megdől ez a rekord, és átlépik a 30 kilogrammos határt, amire reális az esély, hiszen több regisztrált, 30 kiló feletti ponty is van a Balatonban.

A verseny során nagyon fontos szempont lesz a halakkal szembeni kíméletes bánásmód. A kifogott pontyokat gyors mérlegelés után visszaengedik a Balatonba.

A versenyen rengeteg díjat osztanak ki, és újdonságként bevezetik a bruttó 500 ezer forintos Jackpot díjat is, amelyet az kaphat, aki az NBBH-n eddig kifogott legnagyobb pontynál, nagyobb súlyú halat fog.

A szervezők a világ leghosszabb horgászversenyét jövőre szeretnék Guinness rekorddá nyilváníttatni.

Kapcsolódó
Ontja magából a kapitális méretű pontyokat a Balaton
Mostanában minden napra akad egy-egy hatalmas példány.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik