Virágzó vidékünk

Mesésen áll az ősz a Kis-Balaton jelképének

Borbély Krisztián rendszeresen elkápráztatja követőit a közösségi oldalakon a bámulatos természetfotóival, így történt ez a napokban is.

A fényképész úti célja ezúttal a Kis-Balaton egy ritka látnivalója, a Kányavári-sziget volt.

Kapcsolódó
Földi paradicsom a Kis-Balaton védett kincse
Felejthetetlen élményt kínál az érintetlen természeti környezet.

Mint posztjában írja, a Kányavári-szigetet a Zala folyó és a Kis-Balaton nyugati víztározója zárja közre, magát a szigetet egy különleges látványú fahídon érhetjük el. A jellegzetes, hármas boltozatú híd mára nem csak a sziget, hanem az egész Kis-Balaton jelképévé vált.

A hídra mindkét oldalon lépcsőkön juthatunk fel, magáról a hídról és a sziget tanösvényén sétálva remekül megfigyelhető a tó gazdag növény- és állatvilága.

A posztban érdekességként azt is hozzátette, kevesen tudják, de a mai Kis-Balaton területének jelentős része a 18. század végéig a Balaton öble volt, ahol még gőzhajó is közlekedett.

Borbély Krisztián szerencsére most is magával vitte a fényképezőgépét hazánk egyik ékszerkövéhez, ugyanis zseniális légi felvételeket készített az őszi színekbe öltözött tájról.

A képre kattintva galéria nyílik

Galéria
Ambient Lights / Facebook

A természetfotós kiváló munkáit az Ambient Lights Facebook- és Instagram-oldalán egyaránt érdemes követni.

Kapcsolódó
5 csodás, képeslapra kívánkozó kápolna a Balaton partján
Ha a Balatonnál járunk, a fürdésen kívül számtalan látnivaló is akad, például kedves kis templomok elszórva körben a parton.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik